Embedded Files
Norvégiát karácsonyra kaptuk egymástól, annak örömére, hogy a Wizz direkt járatot indított Bergenbe. Úgy megörültünk, hogy gyorsan lefoglaltunk két hetet: tudtam, hogy egy hét kevés lesz, és biztos voltam benne, hogy északra is el szeretnék jutni. A szervezést nagyjából két hónappal az utazás előtt kezdtem, és akkor szembesültem csak vele, hogy olcsó repjegy ide vagy oda, ez nem lesz a szokásos lowcost utazás. Aztán megnéztem, mibe kerül egy egyhetes kalandnyaralás ide, és elengedtem a feszengést. Itt leszünk, megnézünk, amit csak tudunk, mászunk, túrázunk, utazunk.
1. állomás: Voss
Az első szervezési hiba máris kiderül, amint földet érünk. Bár egyértelműen reptéri autóbérlést kerestem, valahogy mégis városi átvétel lett a vége. Így kénytelenek vagyunk a két nagy bőrönddel felfedezni a bergeni tömegközlekedés rejtelmeit, és elárulhatom, nem lett tőle semmi bajunk. Az automata nem ad jegyet, de aztán elolvassuk, hogy bankkártyás azonosítás van, és mehetünk egy órát bármilyen járművön. Egy átszállással nagyjából egy fél órás utazás árán megkapjuk az elektromos autónkat, és indulhatunk is Voss felé. Minden kényelmes, pontos, jól működik és barátságos. Már a vonat ablakából látszik, itt minden gránitból van, ami nem, az vízből és zöld növényekből. Az épületek földszintesek, emberléptékűek, az utak jól jelzettek, az autós közlekedés lassú. Vagy egy tó partján haladunk, vagy egy alagútban, ez a kettő lehetséges, mindenki betartja a 80-at, és senki nem előz senkit. Mi sem, bámészkodunk, már amikor éppen nem alagút-rész van. A tavak partján emberek piknikeznek, fürdenek, élvezik a szép időt.
A Bordalsgjalet szurdok útba esik, megállunk megnézni. Nem nagy szám, vagy 100 méterre lehet begyalogolni a kiépített ösvényen, de szép kis hűs, mély szurdok, a környéke is nagyon kellemes. Jól is esik a hűvösség, mert váratlanul meleg és fülledt az idő, nem erre számítottam. Kicsit még mászkálunk a környéken, és ücsörgnk a vízparton, aztán indulunk tovább, elfoglalni a folyóparti szállásunkat.
A szállás a Tvindefossen közelében van a folyóparton. A vízesés körül meglepetésemre egy kemping terül el, családok piknikeznek a magas sziklafal alatt, ahol szélesen csordogál le a víz. Megkeressük az autóutat fel, a szikla tetejéhez, és egy rövid gyaloglással meg is találjuk a pontot, ahol lebucskázik a víz. Besétálunk a folyóba, és megnézzük fentről is a völgyet, majd eszegetünk az útmenti áfonyából.
Másnap a Naeroyfyord-hoz megyünk, ahol a Rother-ből választottunk túrát aznapra, a Rimstiegen-re megyünk fel, hogy megnézzük a hegytetőről a fjordot. A trailhead parkolójában egy linken lehet fizetni a parkolásért (100 NOK), és már mehetünk is fel. Iszonyú fülledt az idő, a kaptató is meredek rendesen, nyerjük a szintet, veszítjük a vizet. Alattunk pedig egyre jobban kirajzolódik a fjord, bár párába burkolózva. Egy vízesés mellett haladunk el – nagyjából végig a vízesés mellett halad az ösvény, csak néha ki lehet sétálni a vízhez – nagyon jól esik a frissítő vízpermet. A szikkasztó ösvényen végig ott magasodik felettünk a Bakkanosi impozáns tömbje. Aztán felérünk a fennsík peremén, és megkeressük újra a folyócskát: itt fenn a kisebb lejtésű részen, a mélyebb medencékben kellemes megmártózni. Itt érdemes (lett volna) figyelni, mert kétfelé ágazik az ösvény, balra az alsó tó felé, és jobbra, a fennsík jobb szélén, a Rimstiegen felé. Így esik, hogy mi még megnézzük előbb az alsó tavat, majd offroad átkelünk a fjellet szélén, hogy elérjük a másik ösvényt. Fjellet-nek nevezik a norvégok ezeket a tavakkal szabdalt, kopár fennsíkokat, ahol ugye a gránit miatt nincs lefolyás, a horpadásokban megáll a víz, ahol nincs víz, ott lehet kő, vagy mocsár: zuzmó, tőzeg, szivacsos zöld valami, amiben vagy bokáig süppedsz a vízbe, vagy nem. Aztán egy újabb vízesés mellett egy felső tóhoz, egy újabb fjellet-en keresztül jobbra, egészen addig, ahol a hegytetőről újra látszik alattunk a fjord. A túra fekete jelzésű a könyvben, de technikailag nem nehéz, kb 1300m szint és 10km oda-vissza, mi erőnléti edzésnek szánjuk, nem is kívánunk több kihívást aznapra.
Útban a Trolltunga felé teszünk egy kis kitérőt a Voringfossen -hez. A 13-as utat elhagyva a 7-esen egy csodás fjord mentén haladunk a vízeséshez, ahol egy hatalmas parkoló várja turistákat. A vízesés egy komplett vízesés-rendszer, kiépített kilátóhelyekkel, gyaloghíddal. Teljesen ingyenes. Itt tapasztaljuk meg azt is, hogy néz ki az autós útvonal, amikor a kőbe csiga-alagutat vájnak. Miután minden irányból jól megnézzük a vízesést, visszaindulunk, és a Mabotunnelen előtt leparkolunk, hogy lentről is megnézzük a vízesést. Mostanra már eléggé borult az ég, és kicsit dörög is, nem gond, kb. egy fél órás sétával leérünk a völgybe, és elindulunk a folyó mentén felfelé. A hegyi ösvény egy idő után kőtörmelékre vált, aztán egy híd átvezet a folyó túloldalára, aztán mér csak mégy tovább, amíg a vízesés párájától tudsz. Itt már minden csurom víz, nehéz eldönteni, hogy ez már az eső, vagy még csak a vízesés. Igen, bőrig ázunk, esőkabát ide vagy oda, így aztán teregetéssel kezdjük az esti programot az új szállásunkon a Trolltunga trailhaid-nél. 100 NOK-os hotdoggal és sült krumplival is,de erről inkább nem mesélek. Szerencsére jobban lettem másnapra.
Még több kép:
2. állomás: Trolltunga
Ez a szállás is annak a része volt, hogy elengedtem a „legyen a lehető legolcsóbb, legegyszerűbb minden”-típusú ragaszkodásomat, és lemondtam az Odda városában foglalt alagsori lakást, és helyette direktben a Trolltunga P2 parkolónál foglaltam egy kicsit drágább szállást. Ezzel nemcsak az a nyereség járt, hogy nem kellett autózni a 23 vagy 26 km-es túra előtt és után, de a napi parkolás díját (550 NOK) sem kellett kifizetni. A Trolltunga környékén tilos a kempingezés, vagy az autóban alvás, ami egyébként egész Norvégiában szabad. A P2 parkolótól pedig még sokan shuttle bus -al felmennek 400 méter szintet a P3 Magelitopp (150 NOK/fő) parkolóig. Mi a ferrátán tervezünk felmenni, ami még önállóan is elég borsos árú, közel 400 NOK/fő, cserébe kicsit rövidebb, és talán érdekesebb, mint gyalogolni oda-vissza.
Nem kelünk korán, mert napsütést csak délutánra ígér az előrejelzés, és ekkor még nem tudjuk, hogy Norvégiában még feleslegesebb az előrejelzésre hagyatkozni, mint mifelénk. Így aztán ragyogó napsütésben hagyjuk el a bázist 10 óra körül. A tó, aminek a partján az utunk vezet, ivóvíz. Ki van írva, hogy vigyázni kell rá, vigyázunk is. Elhaladunk egy vízesés mellett, aztán egy idő múlva a széles kocsiút keskeny ösvénybe vált, és tábla is mutatja, hol kell balra fordulni a ferráta felé. Jócskán kaptatunk felfelé, először erdőben, aztán hatalmas köves törmeléklejtőn érjük el a fal alját, az egész beszálló úton egy lélekkel sem találkozva. Ahhoz képest, hogy ez a túra a „Norvégia highlight” ezen eléggé csodálkozunk. Maga a ferrata kicsit csalódás. Szép sima táblák televerve vassal, tulajdonképpen létrázás felfelé, kevés az igazán izgalmas rész, igaz, a kilátás a tó felett lenyűgöző. Egy hosszú függőhíd is ki van feszítve, végigmegyek hát rajta. Széles párkányra érkezünk, az eddigieknél is szebb kilátással, a tavat itt már késsel metszett sziklaszirtek határolják, szemben már látszik a Trolltunga fal. Benn a sarokban gigantikus barlang, csak innen látszik. Már csak egy kicsi fal van hátra, és kiérünk a fennsík peremére. Fenn sokszögletű „csillagnéző” jurták, csillióért itt lehet fenn aludni, biztos tényleg nm nagy a fényszennyezés. Innen már gyorsan elérjük a fenti elefántcsapást, ahonnan már csak egy fél órát kell gyalogolni a hatalmas sziklanyelvig.
Összebeszélünk egy egyedül túrázó fiatal sráccal, hogy készítünk róla fotót, ha ő is rólunk, és beállunk a sorba. A sor nem lenne hosszú, ha nem egy kínai társaság lenne előttünk, akik eleve sokan vannak, de többször is visszamennek még egyet pózolni, aztán előkerül a drón, a kínai fazon senkitől engedélyt nem kérve repteti a fejünk körül. Nálunk is itt a hátizsákban, de ilyen zsúfolt helyen sosem vennénk elő. Nagy nehezen mégis sorra kerülünk, készülnek a fotók, persze a nap elbújik hozzá, de nem zavar minket, így is szépek a fények. Kicsit arrébb megyünk, hogy mi is repülhessünk, de persze ekkor meg elered az eső, és hirtelen olyan hideg lesz, hogy fel kell öltözni. Mondjuk ezzel a sor is megszűnik, így vissza tudunk menni még egy-két vizes fotóra.
Visszaindulunk, végig a hatalmas kőtáblákon, aztán a széles elefántcsapáson, szerencsére megint kisüt a nap, ragyogásba öltözik a fjellet, tavak és kőtáblák, pár apró kunyhó, „vészmenedék”, ha fenn ragadnál. Sokan járják ezt az utat, itt már igazán tömeg van ekkorra. A tavak partján gyapotszerű fehér virágok, és a tiltás ellenére pár nagyzsákos túrázó, és sátrak is. Végtelen gyaloglás vár még ránk, előbb szintben, aztán kicsit meredekebben a Magelitopp-ig (ez a rész különösen szép tóvidék), majd meredeken le egy keskeny, kövekből kirakott ösvényen a nyírfaerdőn át.
Még több kép:
Page updated
Google Sites
Report abuse