Via Dei Lecchesi

Én indulok, berakok egy friendet, mert szokatlan, hogy nincs nitt, kicsit morzsalékos a gránit, és nem nagyon merem meglépni, pedig istenien tapad, ha muszájból mégis megpróbálom. A nitt mellett van egy fura felmenet, amivel elszöszölök, de alapvetően könnyű a hossz, és van egy jó nagy ragasztott nitt nemcsak a hosszban, hanem a standban is. A második hossz Attié, és bizony három helyen is mondja a magáét, mert nem olyan egyértelmű a mászás, agyalni kell. A következő kettőre nem igazén emlékszem, de szép kompakt kőzeten tafonik közt haladunk, egészen jó a leírás, tudjuk követni. Aztán egy kötélgyűrűkkel megkötött sziklacsúcshoz érünk a negyedik hossz után, ahonnan pár méter lemászás, és egy traverz következik, persze nem írja a könyv, hogy milyen irányba, de meglátok egy nittet balra, ahhoz orientálódok. Egy hosszú kémény aljába kell érkeznem, beszorult kövekkel, kéménynek kémény ugyan, de hosszúnak nem mondanám, és beszorult köveket sem látok. Egy nittet a magasban viszont igen, így Atti megy tovább, kimássza a kéményt, aztán elkavar kicsit jobbra, mert kötélgyűrűket lát egy sziklatömbön, de aztán észrevesz egy nittet fenn, és azt követve egy másik nitthez érkezik egy nagy tömb tetejére. Innen már nagyon dögös a kilátás, fotózgatunk, eszünk, és mennék tovább. De nincs hova. A tömb minden oldalán több méternyi lyuk. Elővesszük újra a leírást. Az előző hossz hosszú kémény beszorult kövekkel, és fügefáig kell menni. Persze fügefának nyoma sincs. Jobban körülszaglászunk, hát ott a fügefa, vagy öt méterrel alattunk jobbra, de nem kívánkozunk az egyetlen pontból leereszkedni hozzá, egyébként is egy nagy lomb, csak beleesnénk, és különben sincs szó ereszkedésről a leírásban. Nem látunk tovább utat, biztosan elszúrtunk valamit, visszaereszkedünk hát a két standdal korábbi kötélgyűrű halomhoz (igen, az egyetlen pontból), és most nem balra, hanem jobbra indulok traverzben, meg is érkezek egy hosszú kémény aljába, ez valóban hosszú, beszorult kövekkel, de át kéne lépni bele egy 5 méteres lyuk felett, úgy, hogy közben sehova sem tudok semmi pontot betenni. A kémény sem szimpatikus, mohás és járatlan, nittet sem látok benne, átlépek jobb lábbal, nem akaródzik átlendülni, visszaóvatoskodok hát, és eldöntjük, visszamegyünk, próbálunk újra tovább jutni az eredeti útvonalon. Mindez persze több mint egy óra, még úgy is, hogy a két hosszt (5.-6.) másodjára már sokkal gyorsabban megtesszük.

Újra fenn vagyunk a nagy tömbön, és ahogy már éppen kétségbe esnék, hogy akkor ennyi volt, visszaereszkedünk az útban egy pontokból, és kész, amikor Atti bal oldalt egy ronda gazos kémény aljában észrevesz egy nittet. Odaereszkedünk, és most látjuk, hogy a nagy tömbünk alatt kis keskeny folyosó köti össze a standot a fügefával. Szóval az eredeti útvonal a 4. hossz után: jobbra traverz, fel a hosszú mohás kéményben a fügefához, és balra keskeny folyosó a gazos kémény tövébe. Ez van a könyvben leírva. Az általunk ajánlott: balra traverz a kisebb bevágásig(nitt), onnan felfelé a nagy tömb tetejére (egy új nitt, meg kicsit távolabb egy régi rozsdás), és balra beereszkedni. Az út innen jobban követhető, bár néha nehezen hihető, hogy hol halad. A hetedik ugyanis maga a gazos kémény, átmászva nagyobb köveken és beszorult kövek alatt, stand a következő szép homogén bevágás alatt. A nyolcadik viszont a szép homogén bevágás, ami a standból úgy néz ki, mint egy gigantikus popsi, aminek szép sima oldalait sem egy repedés, sem egy fa nem töri meg, csak vagy 10 méter magasan csillan a nitt. Össze kell szednem minden bátorságomat, hogy elinduljak benne. Ha leesem, a szép reszelős gránitfalak között becsúszom a repcsi összeszűkülő aljába, és rommá horzsolódom. A falon lépések sincsenek, a kéménytechnikámat a fal tapadásra bízom, és láss csodát, működik. Félúton valahogy ki kell majd lendülnöm a bal oldali fal egyik nagy horpadásába, hogy aztán majd visszamásszak a jobb oldali falra standhoz. Már remeg a lábam, de szép lassan lépésről lépésre haladok. Életem legdrágább IV-ese. Ott vagyok a horpadásnál, abban sincs fogás, úgyhogy akkorát kell lendülnöm, hogy az egyensúlyom átkerüljön teljesen, nagy levegő, és ott vagyok, győztes vigyor, megvan a nitt is, innen már csak keskeny párkány, kimászás a nagy kő alól, és stand.

A kilencedik hossz balra indul, egyetlen problémás mozdulata egy fellépés egy sima falon még az elején, onnan sima séta egy nyeregig, ahol kis jóindulattal kétpontosnak nevezhető stand van. Ezt a standot jó lett volna megjelölni valahogy, mert ez a kulcs a lejutáshoz, de Maurizio a lemenetről nagyvonalúan csak annyit mond, hogy leereszkedés az Il Greco nevű útban. Azt megnéztük, hogy az Il Greco az északi falon van, de hogy a hatalmas összehányt tömbök között hogyan lehet odajutni, azt el sem tudjuk képzelni. Én itt még nagyjából azt hiszem, hogy a maradék két hossz után majd kellemes ösvény vezet a lemenethez. Komoly tévedés.