Wetzsteinplatte
Wasserrillék2014.06.22. Hochschwab, Wetzsteinplatte (Ausztria) 9 kh, 340m, 6-
A Wetzstein-hez fűződik életem legdurvább ereszkedése, 2013 júniusában. Képzelj el egy falat, aminek az aljához először egy keskeny párkányon, 30 méter magasan kell végigsétálni, aztán egy kettes mászással, köves-füves terepen felkapaszkodni. Ezzel eddig nem is volt olyan nagy probléma, bár megremegősödött a lábam kicsit. A gondok ott kezdődtek, amikor a fekete felhő kibukkant a lábától még szebb, még impozánsabbnak látszó fal tetején, és egyre jobban beborította az eget. Először csak cseperegve eredt el, aztán egyre kövérebb cseppekben esett az eső. Az ember nem túl könnyen adja fel, amikor már két órát harcolt, hogy a beszálláshoz eljusson, de lassan be kellett látnunk, a csuromvizes reibungtábla aznap már nem lesz mászható. Viszont az út, amin feljöttünk, szintén nem tűnt túl barátságosnak a mostanra már szakadó esőben. Ereszkedni fogunk-döntöttem el, csak valahogy jussunk el a nagy fenyőhöz. A traverz részre nem volt még ötletem, de időm sem ezen gondolkodni, csak a menekülésen járt az eszem. Ha szedtél már fel kötelet, miközben először csak apró szemű, aztán egyre keményebb jégdarabok verték a hátadat, sejtheted, mit éltünk át. Atti hősiesen előrement, hogy a rommá ázott kötélen az alsó fához jusson, én addig igyekeztem a lehető legkisebb felületet adni a jég támadásának, úgy összehúztam magam, ahogy csak lehetett, ez persze az én esetemben nem ér túl sokat, elég nagy felülettel rendelkezem. Persze függőlegesen nem tudtunk ereszkedni, oldalazni kellett, az utolsó szakaszon pedig biztosítás nélkül másztunk le, de itt már stabil szikla volt alattunk. Az egész mutatvány eltartott vagy egy órát, így mire a fal alatti hófolt rejtekébe húzódhattunk volna, el is csendesedett a vihar. Tudtuk, hogy ide még visszajövünk, de nem gondoltuk volna, hogy erre egy évet kell várni.
2014 június, kicsit hideg, de ragyogó reggel, finom párák mindenfelé, ezúttal négyesben tartunk a fal irányába. A turistaút enyhén emelkedik, aztán a szépséges réten balra fordulunk, a brutálisan meredek szerpentinre. Kőbabák mutatják az utat, de egyébként is jól látszik a kitaposott ösvény. A beszállás előtti rész most is kemény – „hogy a csudába jöttünk itt fel tavaly?” – de aztán megint ott vagyunk a tábla alatt. Hűvös a szél, viszont egyetlen felhő sincs az égen, gyönyörű mászónapnak nézünk elébe. A Wetzsteinplattét másszuk, a másik páros mellettünk balra a Via Renata-ba száll be. Bár lesz egy közös standunk, és onnan az utolsó négy hossz közös, úgysem egyszerre érünk oda. Közelről barátságosabb a tábla, döntöttebb, a wasserrillék mélyebbek, érdesebbek. Az első hossz határozottan könnyű, élvezetes mászás, bár az öt-hat méteres köztestáv mindenképpen szokatlan. A következő hosszban elől mászok, így még furább, pedig nagyon szép a kő, jól tapad minden lépés, a vájatok pedig határozottan érdesek, a peremük csipkézett, nemcsak lépésnek, fogásnak is alkalmasak. Vagy harmincöt méternyi mászás után nem látok több nittet, de standot sem, megállok tájékozódni. A topo szerint egyenesen tovább kell mennem, meg is látom a bemélyedést a falban, ahol a standot sejtem, vagy öt-hat méterrel feljebb. Tényleg ott van, ujjongva standolok, remek hossz volt. Atti is élvezettel mássza a harmadikat, hasonló élmény, bár kissé rövidebb. Innen a legszebb az alattunk levő döntött, vízmosásokkal szabdalt, egyenes tábla. Fotózunk is egyre többet, lefelé, oldalra, körös körbe.
Innen eldönthetem, hogy a törpefenyves folt alatt vagy fölött szeressek balra traverzálni, a lenti út kicsit nehezebb, viszont jól látható, azt választom. Kellemes lépcsős hossz, a folt mellett egy pici áthajlást kell átmászni, fölötte sima fal. Szerencsére nekünk nem arra kell menni, hanem kicsit vissza jobbra a folt fölé. Meg is van a stand. Fölöttem balra hajló vizes repedés az ötödik hossz, nem néz ki túl nehéznek. Attinak is tetszik, bár a vizes részt nem szereti annyira, de aztán kiderül, ez a kő még ebben a kisebb fajta patakban is jól tart, simán lehet lépni. A stand egy szép kis barlangban van, itt megpihenünk némi szénhidrátot vételezni, már éppen kezdtem eléhezni. Lentről elég nehéz volt elképzelni, hogy hogyan lehet átjutni a vízmosta tábla fölé tornyosuló áthajláson, de innen már látszik, hogy a következő hosszban van a megoldás: egy kicsi áthajlás után bal traverz egy bevágásban. Az áthajlás nem nehéz, főleg, ha megtalálod a kulcsfogását, amit meglepően magasra rejtettek, de aztán már nem legénykedek annyira: a párkány eléggé kitett, alattam csak a mélység, és itt-ott rendesen ki kell lépni a falra, vagy beguggolni a mélyedésbe. A nittelést itt határozottan szellősnek érzem, pedig azért az alsó hosszoknál sokkal barátságosabb. A stand egy szép függőstand, bekötözködök alaposan, ahogy az iskolában tanultam, és felbiztosítom Attit. Itt megint kitárul alattam a csodás csíkos tábla, majdnem egy vonalban vagyok a kettővel korábbi standdal. Jó kis huzatos állomás ez, elkél a softshell, még a cipzárt is nyakig húzom. A kulcshossz jön, szép sima kompakt tábla, az alsó felén sűrűbben nittelve. Nyilván ott van a neheze- gondolom,és hatalmasat tévedek. Az alsó részt elég gyorsan átmássza Atti, inkább a felsőbb szakaszokon gondolkodik többet. Valóban, alul több az apró törés, bevágás, repedés a kőben, mindenhol van mit fogni, lépni. A hossz közepén viszont van egy balos átlépés, amit először csak gyanakodva nézegetek, aztán felfelé indulok. Lépjek át lenn, javasolja Atti, én meg lépek, kibicnek (másodmászónak) semmi sem drága felkiáltással. Megvan a mozdulat, de nem volt túl szép. Még a stand előtti felszökésben is van egy kunszt, amitől megdobogósodik a szívem, aztán fenn vagyok.
Az utolsó előtti hossz jön, most nézem csak a topot, hogy ezért is 6 mínuszt kérnek, ráadásul erősen ajánlják, hogy egy instabil követ ne használjunk a mászáshoz, mert lezuhanhat, szóval nem ez lesz a legkönnyebb rész. Atti lovagiasan felajánlja a cserét, de nem fogadom el, úgy érzem, menni fog. Az eleje könnyű is, aztán odaérek a kőhöz. Könnyű beazonosítani, olyan, mintha egy nagy bálna feküdne a falra fellógatva, fejjel lefelé. Megvan vagy 3-4 méter hosszú, a szélességét meg nem is lehet jól látni, de azt igen, hogy teljesen olyan, mintha egyáltalán nem is kötné semmi össze a fallal, bármikor leeshetne. Lejjebbről úgy nézett ki, hogy nem is fog kelleni a mászáshoz, de közelről látszik, hogy jobbra mellette sima a fal, a kő nélkül nem lesz olyan könnyű átmászni. A kritikus rész előtt pihenek kicsit, aztán nekidurálom magam, egyensúlyozós a mozdulat – hű, de jó lenne kilépni a kőre – de aztán megvan a következő akasztás, és innen már megy minden, mint a karikacsapás. Az utolsó hossz egy valódi hármas, könnyű mászás, semmi jellegzetes, de Atti fönt nagyon mosolyog, szerintem sejti, hogyan fogok ugrálni, rohangálni, vadul fotózni meg álmélkodni, ha felérek. Mert a tábla teteje egy kilátópont, a túloldalt regényes lejtésű füves rét mögött a Hochschwab-csúcs szikláira látni, körben mindenfele gigantikus szirtek, meredélyek, alattunk pedig egy barátságos zöldellő csúcs, kis kőrakással a tetején. Innen tisztán látszik a szikla, amelyen a Glückskind út vezet, ebből az irányból könnyen beazonosítható az út vonalvezetése is. Lentről hiába kerestük ezt a tömböt, a völgyből nem látható.
A lemenet a túloldalon van, balra kell elindulni a csúcsról, arra vesszük hát az irányt, miután jól kicsodálkoztuk-fotóztuk-pihentük magunkat. A kuloár fentről nem úgy néz ki, mintha ott egyáltalán le lehetne menni, de ahogyan haladunk egyre lejjebb a lépcsős, füves terepen, már látszik, hogy jól járható lesz végig. Gyorsan leérünk, egy kis köves vízmosásban lépkedve meg is találjuk az ösvényt. A hegy innen nézve hatalmas piramis, aminek hiányzik a belseje: egy olyan óriási barlang tátong benne, amekkorát még nem is láttunk. Innen már nincs messze a beszállás, ahonnan még pár pillantást vetek életem legszebb vízmosta táblájára. Megérte kétszer idejönni, még ha csak egyszer másztam is meg. Megnézem jól, mert legközelebb nem mostanában jövök erre. Leghamarabb egy év múlva. Képek: Wetzstein Video: Wetzstein
Mászók: Szabó Éva Borbála, Molnár Tibor (Via Renata), Komár Attila, jómagam (Wetzsteinplatte)
