Magamról

Mondhatnám, hogy gyerekkorom óta mindig is hegyeket akartam mászni, de nem lenne igaz. Előbb bulizni akartam, lakást venni, aztán érdekes munkát, biztonságot, nyugalmat. Talán a szívem mélyén szerettem volna elindulni, csak nem hittem magamban eléggé ahhoz, hogy nekivágjak, és kipróbáljam a határaimat. Azt mindig is tudtam, hogy ott a helyem, a végtelen erdők mélyén, a keskeny sziklaszorosokban, a kimagasló ormokon. Nem akarok én semmit meghódítani, legyőzni vagy kipipálni. A kíváncsiság vezet, ami mindig feljebb hajt, arra sarkallva, hogy nézzek be a hegyek túlsó oldalára is, a szurdokok másik végére, a falak tetejére. Mindenhonnan más a látvány.

A másik amire a hegyek tanítottak, hogy csak messziről látszanak nagynak a dolgok. Hogy egy gigantikus sziklafal is apró lépésekből és fogásokból áll, ha eléggé közel mész hozzá, hogy jól szemügyre vedd. Persze néha komoly a harc, és csak csekély a remélt nyereség, de utólag mindig kiderül, hogy volt értelme küzdeni.

Néha persze megrémít a saját tökéletlenségem, kicsiségem, törékenységem. Jó mélyeket kell lélegeznem olyankor, kitisztítani a tudatomat, és elengedni a félelmet, ami az egyetlen gátja a haladásnak.

Szép túrákat kívánok mindenkinek!