Biztosítások

Biztosítások hegymászóknak, utazóknak

Biztosítási szakember vagyok. Szokták mondai, hogy a suszternek cipője, az ácsnak tetője nincs rendes, de ez az én esetemben egyáltalán nem igaz. Mindig kötök biztosítást, amióta csak a hegyeket járom. Más kérdés, hogy szerencsére eddig csak egy esetben volt rá szükségem, bár akkor jókora költségtől menekültem meg általa.

Kötelező, ha utazunk

Az autó veszélyes üzem, akár itthon, akár külföldön használjuk. Ezért a kötelezőnk külföldön is érvényes, hogy az autónkkal okozott kárt téríteni tudjuk. Európában nincs is szükség külön igazolásra ehhez, elég az európai rendszám és a forgalmi, egyes országokban azonban szükséges a zöldkártya, amit külön igényelhetünk a biztosítónktól. Az egyes országokra vonatkozó szabályokról ITT olvashatsz még. Külföldön okozott vagy elszenvedett balesetnél egyaránt a szokványos európai baleseti bejelentő (az úgynevezett kék-sárga) használata szükséges. Uniós autók esetén a kárrendezés közvetlenül a biztosítóval, vagy annak hazai képviselőjén keresztül is történhet.

Európai TB (Egészségbiztosítási) Kártya

A magyar egészségügyi szolgáltatásra jogosult személyek az európai országok területén is igénybe vehetnek orvosilag szükséges egészségügyi szolgáltatásokat. Ehhez azonban szükséges az Európai Egészségbiztosítási kártya kiváltása. Bővebben ITT olvashatsz erről.

Sokáig halogattam a kártya kiváltását pedig nem kerül egy fillérbe sem, és egy nap alatt megvan. Végül egy konkrét eset ébresztett rá, mekkora szükség van erre. A mentésünk után kórházba vittek, és megröntgenezték a fejemet, mert a sisakomra kaptam egy nagyobb követ a viharban. Azon túl vért is vettek, melegítő takarók közé raktak és infúziót is kaptam, mert eléggé ki voltam hűlve. A napi kezelésem 500 euróba került, amit a kártya hiányában ki kellett volna csengetnem, de a kórház megengedte, hogy másnap levélben küldjem el nekik a kártya másolatát. (Utólag is hatalmas köszönet a schladmingi kórház adminisztrációjának!)

Miért kössünk utasbiztosítást?

Van kötelezőm, így az autómmal okozott károkra van felelősségbiztosításom. Pipa. Van casco-m, az külföldön is érvényes, szóval az engem ért károkra is van fedezet. Az asszistance szolgáltatás azonban már nem biztos, hogy érvényes külföldön, ezt általában külön kiegészítő tartalmazza. Valamint utasbiztosítást kötök minden alkalommal, amikor repülővel kelek útra, az én esetemben sima utast, ami a poggyászkárra vonatkozik, hiszen a hegyi esetekre szóló biztosítást az ÖAV már tartalmazza.

Ha nem utazol minden második héten külföldre túrázni, hegyet mászni, síelni, ferrátázni vagy mászni, és nem érzed szükségesnek, hogy az egész évre vonatkozó ÖAV tagságot válaszd,akkor is az utasbiztosítás a jó megoldás. A legtöbb nagy biztosító kínál már speciális megoldásokat a hegyi sportokra, mindig ezeket válaszd, mert egy „csupasz” utasbiztosítás nem fog fedezetet nyújtani a hegyi balesetekre!

Speciális biztosítások:

http://eub.hu/termekeink/maganszemelyeknek/#/kotes/utazas/

http://www.kaland-sport.hu/online-sportbiztositas.html

ÖAV

Komplex megoldás az osztrák alpin klub tagság. Ez egy igen aktív szervezet, és a tagság rengeteg előnnyel jár, mászótermi belépő kedvezménnyel, Ausztriában jelentős menedékházi kedvezményekkel, de Olaszországban, Spanyolországban is kaptunk már kedvezményeket a menedékházakban. A legjobb szolgáltatása azonban a hegymászó biztosítás, ami világszerte érvényes. A hozzá tartozó felelősség és jogvédelmi biztosítás Európában érvényes. Fontos, hogy az egészségügyi szolgáltatásokat Európában az Európai Egészségbiztosítási Kártyával együtt tudjuk igénybe venni. De az ÖAV fedezetet nyújt a helikopteres mentés költségeire, ellátásra, műtétre. Az változó, hogy kell-e előfinanszíroznunk a költségeket, (pl. nekünk Ausztriában semmit sem kellett kifizetni, egyszerűen továbbítottuk a számlát az ÖAV felé egy esetleíró nyomtatvány kíséretében, és ők visszaigazolták, hogy ok, kifizették), de a lényeg, hogy valamilyen formában téríteni fog. Többféle szekciója van, ezért a tagság kicsit eltérhet, nagyságrendileg 40-60 euro/év. Ez elenyésző összeg ahhoz képest, hogy a helikopteres mentésre 2000 eurót számláztak a hegyimentők, csak nekem.

Légi sportokra nem érvényes!

Az ÖAV honlapján a legfontosabb információk német és angol nyelven érhetők el.

Tagsági vásárlása: https://www.alpenverein.at/mitglied_werden/index.php

Kárbejelentő: https://oeav.mitgliederversicherungsservice.at/informationen/schadensmeldung-bei-bergung-rueckholung-verlegung-medizinische-heilbehandlung/