Tovább a Pittentaler-re

Pittentaler klettersteig (Ausztria) 2010.04.03. Eljött az idő, leolvadt a hó az alacsonyabban fekvő sziklákról, a nap is egyre gyakrabban süt, a déli hegyoldalakon pedig zöldül a fű, és színes virágok ütik fel a fejüket. Ég a talpam alatt a talaj: mehetünk végre mászni! Fogalmam sincs persze az erőnlétemről, hiába gyalogoltunk sokat a télen, és hiába tartom az autó kesztyűtartójában a marokerősítőt, és használom minden lehetséges alkalommal, az bizony nem ugyanaz. Úgyhogy ezen a rövid, de húzós úton próbáljuk ki magunkat, ami útba esik Eisenerz felé. A szakirodalom D-re minősítette a falat, ezért kicsit fázok tőle, bár csak a felső főfal okozhat nehézséget. Szombat reggel kelünk útra, a szokásos módon közelítjük meg az osztrák hegyeket, Bécsnél az A2 autópályán, majd Seebenstein-nél - szintén szép kis kirándulóhely, várral - letérve Gleissdorf felé. Innen már látszik a kő, a Türkensturz (Törökugrató, 610m) tetején a mű-várrommal. Szép kis 80 méteres szikla, impozáns a napsütésben, néhány színes folt jelzi az oldalán, hogy ebben a szép időben nem leszünk rajta egyedül. A faluból rögtön alá is kanyarodunk, csinos parkolóhely van a patakparton, játszótér, mosdók, rét, híd, mintha csak nekünk találták volna ki. A híd után szépen kitáblázták az utat, ami meredeken kanyarog az erdőben. Igencsak izzasztó a kaptató, elszoktam mostanában az ilyesmitől. Szerencsére nem tart sokáig, húsz perc múlva már kinn állunk a tisztáson a fal tövében, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik nyugatra. Havasan ragyog a Schneeberg masszív tömbje, távolabb lágyan hullámzik a Rax fennsík. Kicsit torkomban dobol a szívem, ahogy felnézek a kezdőfalra, nehéz elképzelni, milyen lenne drót nélkül felmászni. Ugyanis a kötelet csak 2007-ben szerelték fel ide, azelőtt csak néhány műlépés segítette a feljutást. Előreengedve pár sportos egyént, nekivágok aztán mégis. A C/D kezdőfalon elég könnyen átjutok, bár egy pillanatra megremegősödik a lábam. Biztos a hosszú kihagyás teszi. Balra harántolni már sokkal egyszerűbb, aztán egy könnyű mászás jön, ahol minden lépés és fogás készen fogad. Hátra is nézek már, sejtem, hogy érdemes. Nem csalódok a kilátásban: a zöld mezőket itt-ott szántók váltják fel, lenn a völgyben a falu házai szétszórva, távolabb a nagy hegyek fehérlenek. Meredek fal alatt állok, vagy 6 méter magas, függőleges, elég sima darab. Meghökkenve nézegetem, de aztán felfedezek pár lépést benne. Nem túl mélyek, de azért befér a bakancsorr. Feljebb is van pár, így továbbjutok, bár a dróthoz ragaszkodva. Egy kis fenyőnél mászok ki a falból, ahol végre vízszinteshez közelít a talaj. Zoli elég gyorsan, inkább erőből húzódzkodik fel utánam. Így aztán együtt lepődünk meg, hogy tulajdonképpen innen már csak pár laza lépés, és fenn is vagyunk a tetején. Lentről ijesztőbbnek tűnt, különösen a főfal. Fenn aztán kitárul a táj. A szikla szélén kis rom-részlet, a csúcson egy nagyobb, északnyugatra a Hohe Wand sziklafala, virágos, hívogató gyepszőnyeg, fenn a kristálytiszta kék ég. Nem is igen tudunk betelni vele, leheveredünk a tavaszias időben a boglárkák közé, és roppant boldogok vagyunk, hogy ilyen könnyen ment. Képek: Pittentaler klettersteig