Tovább a Tormauer-be

Trefflingfall -Tormauer-Lassingfall (Ausztria) 2009.05.01.A tavaly őszi tapasztalatok azt mutatták, ez a hely olyan, ahová többször is érdemes elmenni. Nagy magasságból alázuhanó vízesések, több mint száz méter magas falakkal határolt, csodálatos szurdokvölgyek, osztrák alapossággal rendbetett és jelölt útvonalak.

Hát megnéztük a vízeséseket akkor is, amikor kicsit több víz van bennük! Gondolkodtunk rajta, hogy másfelé keresünk szállást, de a legutóbbi mitterbachi pozitív tapasztalataink miatt újra csak ott kötöttünk ki. Nagyon szezonon kívülinek tűnt minden. A magánházak zárva (gondolom, kipihenik a síelős időszak fáradalmait), de végül az AlpenRuhe fogadóban sikerült egy 20 eurós szállást kifogni. Mosdó ugyan a folyosón, de a szoba vadonatúj és takaros, a reggeli pedig kifogástalan volt. A korábbiakból okulva, amikor 20 km legyaloglása után még rohanni kellett a vonathoz, úgy döntöttünk, hogy inkább vonattal indulunk, és a túránk végén érkezünk vissza az autóhoz. A helyes kis nosztalgia szerelvény pontosan bedöcögött az wienerbrucki állomásra, és hamarosan meg is érkezett Puchenstubenbe. Innen lankás hegyoldalon vezet lefelé az út, majd néhány kilométer múlva elérjük a Trefflingfall bejáratát. Itt meredeken haladunk a vízesés mentén a szurdok mélyéig, majd balra fordulva végig a szurdokvölgyben. A Tormauer hatalmas sziklái közé érve beborult, és zuhogni kezdett az eső, de szerencsére pont egy sziklajalat mellett haladtunk el, ahol meghúztuk magunkat a zápor végéig. A hajlat kisebb volt, mint egy barlang, de azért ketten kényelmesen elfértünk benne, így majdhogynem szárazon folytattuk az utat. A haragoszöld erdők között gomoléygó pára ha lehet, még szebbé tette a látványt. A vízműhöz érve megcsodáltuk a szép kis ipari csarnokot és a gépeket, és balra térve a Lassingfall felé vettük az irányt. Erre vezet utunk legizgalmasabb része, amit a sziklába helyenként nemcsak belevájtak, de bele is robbantottak. A vízesés mentén kapaszkodtunk fel a sziklákon, ahol újból utolért az eső, de nem bántuk, hiszen közel az állomás. Az utolsó szakasz egy erdei ösvény, majdnem vízszintesen halad, vagy fél óra múlva éri el Wienerbruck falut. Képek:Ötscher