Tovább Szádvárra

Szelcepuszta – Szádvár 2009.11.08.Szép, szürke, csepergő napra ébredtünk. Mivel nem terveztünk erre a napra húsz kilométernél többet, tulajdonképpen nem is aggódtunk az időjárás miatt. A tervezett útvonalunk Szelcepuszta – Derenk, romfalu – Szádvár volt, majd könnyed kerülővel vissza. De hozzádobtunk még 5 km-t, a sorompóra való tekintettel.

Szinpetri és Szin között indul északra az út, amin a szelcepusztai turistaházat, túránk kiindulópontját terveztük megközelíteni. Piros szegélyes kerek tábla próbálja megakadályozni a behajtást, de ezt már megszoktuk Diósjenőnél. Sajna az erdészet is tanult valamennyit, egy helyen stabil, és titokzatos módon záródó sorompót szereltek fel, két és fél kilométerrel a turistaház előtt. Mit volt mit tenni, nekivágtunk az aszfalton. Az eső itt még alig szemerkélt, és csodás színekben pompázott az erdő. Szelcepusztánál megcsodáltuk a szarvasokat a kerítés mögött, és befordultunk az erdőbe, a pirossal jelölt útra. Az út tölgyerdőben kezdődik, kissé sáros, csúszós terepen. De hamar avaros útra tér, ahol már esőben is kényelmesen lehet sétálni. Elképesztő a rozsdás avar, és a harsogó zöld moha összhangja, ami hol a fák törzsein, hol a völgyben szétszórt köveken jelenik meg. Szép kis szalonnasütő hely mellett haladtunk el, majd balra tértünk, a kék jelzést követve. Itt az út már időnként köveken bukdácsol át, amiken a középkori kocsikerekek lágy vályúkat vájtak. Ilyen köveket találni végig fel a várba: látszik, hogy az eredeti út nyomvonalát követi a túraösvény.

Hamarosan Derenk romközségbe érkeztünk, amit Horthy romboltatott le, sajnos nyoma is alig maradt, csak a helyreállított iskolaépületben berendezett emlékhely, és a házak helyén álló táblák jelzik, itt nem is olyan régen még egy falu állott.

Innen réteken vezet az út, majd egy elágazásnál a kék kereszten át visza várba. Van másik út is, de így lehet a legkönnyebben megközelíteni a várat, a hegy túloldalán levő ösvényt nem vállaltuk az erősödő esőben. A kék kereszt már meredeken emelkedik. Itt beértünk a felhőbe is, a ködös, párás erdőben folytattuk az utat. Némi kaptató után megtaláltuk a tanösvényt, amin jobbra indulva közelítettük meg a csúcsot. Rövid, izmos kaptató vezet oda.

A várból remek a kilátás. Bár összefüggő falak alig-alig vannak, látszik, dolgoznak a helyreállításon. Jó nagy vár lehetett egykoron, az 1600-as évek végén robbantották fel az osztrákok.

A hegyről ugyanazon az úton mentünk le, majd a Szalamandra-ház felé, a piros úton indultunk vissza. Itt már a finom szemerkélőből csepergővé erősödött az eső, hamarosan gumikabátot húztam. Ami ugyan véd az esőtől, ám haladni nehézkes benne, és ha sietni akarsz, akkor hamarosan vizesebb leszel, mintha nem lenne rajtad.

Előbb egy szép kis tó mellett halad el az út, később néhány pihenőhely és kisebb rét is szegélyezi. Itt jobb időben sátrazni is klassz lehet.

A piros jel végig elég széles, és jó erős alapja van, így nem túl süppedős, de azért térdtől lefele csurgott a sár a nadrágomon, mire visszaértünk Szelcepusztára. Az aszfalt már nem esett olyan jól, de nagyon elégedettek voltunk: fél órával sötétedés előtt értünk vissza a kocsihoz.

Képek itt: Szádvár

GPS: Szádvár