Vasalt utak‎ > ‎

Predigstuhl





Predigstuhl (Mein Land-Dein Land, Leadership Klettersteigek) 2010.10.02.

Ilyen messzire még sohasem merészkedtünk nyugatra. Ausztriának ez a csücske, Salzkammergut vidék egészen addig csak a titokzatos távolban ragyogott, amíg egy szép napon tudomást nem szereztem a Postalmklamm nevű képződményről, ami egy csodálatos, keskeny és mély vizes szurdok. Függőleges falán vaspöckökön lehet végigkapaszkodni, és több helyen kötélhidakon, két szál dróton kell átkelni, sőt egy ponton igazi adrenalinfröccs, a szemközti falra való átugrás vár rád. Több sem kellett nekünk, nem riasztott tovább a távolság, nekiálltunk tervezgetni. Ez a két kletter csak véletlenül csúszott be, mikor kiderült, hogy a vártnál hamarabb érkezünk meg, és ennyi még bemelegítésnek befér. Jól tettük, hogy belevágtunk, jó kis felkészítés volt a Postalmklamm-hoz!



Nehézség: B-C
Idő: 3 óra
Táv: minimális
Szint: 300 m
Hűha-méter: 7
Para-méter: 7

Megközelítés: Bécsből tovább az A1 autópályáról Mondsee-nél letérni Bad Ischl felé, onnan a 145-ös úton a következő nagyobb település Bad Goisern. A falu utáni körforgalomból balra visz fel az út a Predigstuhl parkolójába.

A távolság, ha jobban belegondolunk, nem is olyan nagy, csupán hat óra autózás Budapestről, és szinte végig autópálya. Mivel igen jól haladtunk, ráadásnak beiktattuk erre a szombati délutánra az egyik környékbeli, nem túl nehéz, ám izgalmasnak mondott klettersteig-et. Strobl-ban meg sem álltunk megnézni a szállásunkat, tovább hajtottunk Bad Ischl-n keresztül Bad Goisern irányába. Varázslatos környékéken jártunk. Már az autópályáról látszottak a környék türkizkék tavai, ködbe vesző hegycsúcsai, de a letérés után még közelebb kerültünk hozzájuk. A Mondsee partján halad az országút, aztán a Wolfgangsee mellé tér. Bájos, rendezett falvakon halad át, majd megérkezik Bad Ischl-be. A városban szerencsére eltévedtünk kicsit, így az elkerülő út helyett belekeveredtünk a helyi bolhapiac színes forgatagába. Nem győztük kapkodni a fejünket, hogy inkább a keskeny utcákat szegélyező emberléptékű, de elegáns klasszicista épületeket, vagy a tüchtig rendben sorakozó vásárfiát bámuljuk-e, így szinte elfelejtkeztem a navigálásról, nem is tudom, hogyan keveredtünk ki végül a városból.

Bad Ischl tulajdonképpen Salzkammergut központja, Salzburg és Felső-Ausztria tartományok határán helyezkedik el. Bár csak 1906-ban vette fel a „Bad” előnevet, gyógyvizét már az már az ókorban is ismerték. Nehéz elképzelni, hogy a kalandozások során mi magyarok egészen eddig eljutottunk, és igen sok sérelmet okoztunk a város akkori lakóinak. Szerencsére erre már semmi sem emlékeztet, a település fényes arcát mutatja, mint a múlt század elején, mikor annyira népszerű volt, hogy Ferenc József is ide hozta el Sissit, hogy eljegyezze. De mi most nem ezért jöttünk, így tovább haladtunk Bad Goisern felé, Hallstatt irányába, ahol egy újabb tó, és persze pár újabb hegy is várt ránk. A település után nem is volt olyan egyszerű eldönteni, hogy vajon hogyan is lehet megközelíteni a falu fölé magasodó sziklás ormot. Végül a város utáni körforgalomból balra térő útra szavaztunk, és már szerpentineztünk is felfelé, a 1278 m magas csúcs derekára. Hamarosan elértük a parkolót (973 m), ahol átvedlettünk, és örömmel észleltük a kellemes hőmérsékletet. Nem is vittünk sok ruhát magunkkal, nekivágtunk megkeresni a falat. Először a turistaúton haladtunk, aztán a fal tövében jobbra tértünk. Felettünk kötélhíd, majd egy ferde létra látszott, de a beszállást nem nagyon leltük. Pedig nagyon egyértelmű volt, csak még egy kicsit menni kellett hozzá.

Egyszer csak egy nagyobb szikladarabot vettünk észre, ami levált a falról, de nem zuhant le, hanem megrekedt az anya-fal mellett, fél, egy méteres rést hagyva a két szikla között. Tudtuk, hogy ez lesz az út bejárata, de itt már tábla is megerősített bennünket. Felszerelkeztünk hát, és beléptünk a sötét, mély hasadékba. A bejárat szűkössége után benn kissé kiszélesedik a repedés, ahol megindul felfelé a drót. Könnyű mászással kezdődik az út, izgalmassá csak az teszi, hogy majdnem vaksötétben, a repedés mélyén mászol. Feljebb vaslépések vannak, és újra összeszűkül a rés, ahol pihenésképpen átléphetsz a túloldalra, hogy végre újra mindkét lábaddal támaszkodj. Szükség is volt a rákészülésre, megpihenésre, mert az út leghajmeresztőbb része következett, amikor a védett barlangból gyakorlatilag a semmibe kellett kilépni, mert az út elég nagy magasságban, két drótos átkeléssel folytatódott. Ugye ez azt jelenti, hogy az egyik dróton sétálsz, a másik meg a fejed felett fut, kapaszkodni és biztosítani is lehet bele. Rövid megtorpanás után azért jól vettük az akadályt, különösen, mert a drótról fantasztikus kilátás nyílt a havas Dachstein tetejére, és a Hallstatti tóra. Fényképezést azért nem kockáztattam meg ebben a testhelyzetben, de megálltam kicsit elcsodálkozni a szédítő panorámán.

Már csak azért sem erőltettem az adrenalint, mert még előttünk állt az egyik akadály, amilyet eddig még sosem próbáltunk. A függőleges falba erősített két méretes vascövekre egy hosszú alulétrát fektettek, kissé emelkedő szögben. A létra erősen hajlott a súlyunk alatt, különösen a felső szakaszán. Érdekes érzés volt sétálgatni rajta. Nyilván kevésbé ijesztő, mintha egy gleccserhasadék fölött járnál, de azért éppen eléggé bizonytalan, hogy minél sietősebben kelj át rajta. A létra után sima, meredek szögű falon folytatódott az út, ahol csak kisebb kitüremkedéskbe lehetett lépni, vagy teli talppal magára a falra, de eztán már csak egy rövid felszökésen kellett feljutni, és hamarosan kiért az út az erdőbe. Fent csodálatos zöld vadon fogadott, ahol hol eltűnt, hol előbukkant újra az ösvény. Mi az alulról látott, háromdrótos kötélhidat kerestük, nehezen tudtuk azonban behatárolni, hogy mennyire távolodtunk el az úttól, és egyszer csak belefutottunk egy tisztásba, ahol a Predgstuhl csúcskeresztje állt. Közben sötét felhőzet gyűlt fölénk, de elég magasan ahhoz, hogy ne takarja el a szépséges vidéket, a tavakkal szabdalt, mély völgyeket, a zöldellő, szürkéllő hegyhátakat, a Dachstein távoli, havas tömbjét.

Fent szóba elegyedtünk két helyi fiúval, akik a Leadership-en jöttek fel, innen jött az ötlet, hogy akár ott is lemehetnénk. Mellesleg megjegyezték, hogy érdemes megnézni a Hallstatt fölött futó Echerwand nevezetű D utat, illetvea Loser-en épített, azonos nevű klettert. Feljegyeztem! A Leadership lefelé egy vízszintesen haladó szilaperemen fut, majd sétával folytatódik. Nehezebb rész csak a legalsó szakaszon van benne, a tulajdonképpeni kezdőfal. Ez sem igazán nehéz, csak azért érdekes, mert a Mein Land-Dein Land-hoz hasonlóan egy repedésben fut, csak ez egy keskenyebb és rövidebb repedés, vaslépésekkel.

Innen már csak erdei ösvény következett, és nemsoká lenn álltunk újra az autónál épp időben az alkonyat előtt. A szerpentin melletti vadasparkban gyülekező őzeket és szarvasokat így is már csak éjszakai beállítással tudtam lencsevégre kapni, és mire megérkeztünk a szállásunkhoz Strobl-ba (pontosabban Gschwendt-be, ami egy különálló terület), már teljesen besötétedett. A Seewinkl kempinget ennek ellenére könnyen megtaláltuk, mert szinte az első ház az út mentén. Morcos néni és fogvacogtató hideg fogadott bennünket a parasztházban, de a szobát legalább mi választhattuk ki, és kérésre kis, elektromos hősugárzót is kaptunk. Elégedetten hajtottuk álomra a fejünket, és várakozással telve, hiszen másnapra terveztük túránk tulajdonképpeni nagy durranását, a fantasztikus Postalmklamm szurdokot és klettersteiget. Képek: Predigstuhl Video: Postalmklamm klettersteig

Comments