Vasalt utak‎ > ‎

El Caminito Del Rey




Királyi ösvényeken
El Caminito Del Rey  (Andalúzia, Spanyolország) 2013.05.01.
(2015 márciusától a lent leírt formában már nem látogatható, felújították, "biztonságossá tették". Egy új betonjárdát építettek fölé. Örülök, hogy még az eredeti formájában láthattam.)

Minden valamirevaló kletteres végig akar menni az Úton, és persze én sem vagyok ez alól kivétel. Mert hajmeresztő képeket láttam róla. Mert a videótól izzadni kezd az ember tenyere, ahogy a lyukas betonlapokon, a csupasz vasvázakon lépkednek fenn a szédítő magasságban. Az igazság azonban, hogy most mégsem ezért jöttünk, hanem mert azon a késő őszi kalandtúrán, amikor a hideg éjszakai erdőből beestünk végre a célba, a forró tea mellé pár lelkes félmondatot is kaptunk a szervezőktől, akik az andalúz sziklafalakat dicsérték. 



Megközelítés: Málagából a 357-es főúton Ardales-ig, ott a kiírás szerint jobbra, pár km múlva szintén jobbra. El Chorro településre érve az első kanyar öblében balra, a kemping felé kell térni, majd követni az utat a legvégéig, ott parkolni is lehet. (Nekünk feltörték a bérelt autót itt, a jelentős turistaforgalom ellenére!) Tovább haladni a felsőbb, kavicsos úton addig, amíg elérünk a pontra, ahol látszik a vasúti alagút. Ott le a kitaposott ösvényen az alagút bejárata alá. Beszállás: a kép szerint
Forrás: http://www.klettern-in-spanien.de/fileadmin/files/Download/Zustieg_Camino_del_Rey.pdf

Egyszer már jártam errefelé, vagy tíz éve, és akkor is elvarázsolt a zöldellő tájban vörösen ragyogó mór várak sora, a csempével rakott udvarok, a kicsi balkonok, a medencével, csobogókkal hűsített sétányok. Ordítottam én is a tömeggel a bikaviadalon, hogy Olé, pedig nem bírom a felesleges mészárlást, ám ott akkor elkapott a tömeg lendülete, a színes kavalkád, a fúvószene, éreztem azt az andalúz szenvedélyt, amiből lettek a matador elegáns mozdulatai, flamenco táncosok magasra emelt álla, meg a fehér városok titokzatos kis zárkózottsága is.


De most a falakért jöttünk. Magas mészkő-sziklákért, éles peremekért, tornyos kövekért, és amit akkor még nem sejtettünk, a vidéki Andalúziáért is, amit a korábbi utamon alig tapasztaltam. A Costa Del Sol tízemeletes szállodákkal és napágyakkal telezsúfolt, angol turistáktól hemzsegő forgataga eltakarta a hegyek mögött húzódó csöndes békét, ahol a poros dűlőutakon kecskecsorda vonul, a zöld dombok között lovak legelnek, a kanyargó Guadalhorce folyó partján kócsagok sétálnak és színes énekes madarak repkednek, a gömbölyű lombú olajfákat narancs- és citromligetek váltják, a dűlőket ezer színű vadvirágözön borítja. És nem csak a napsütésért, hanem változékony április végi időért, a bolond szélért, a váratlanul lecsapó záporokért, a távolról látott vonuló fellegekért.

Egy ilyen borongós délelőttön pillantottuk meg végül a Caminito-t. Ardales felől érkeztünk, a sárga szilatömb tövébe épült fehér városka irányából, amit két oldalról is lankás, magas hegyhátak szegélyeznek, hosszukon végig szélkerekekkel. Az út innen keskenyen kanyarog tovább a Guadalhorce víztározó tó mentén. Ki is néztünk itt egy vadvirágos dombot, ahová a tó fölött gyönyörű déli kilátású házat álmodtunk. Aztán egy balkanyarral a hegyek közé, a nemzeti park területére érkeztünk. Innen már csak ámulni tudtam: mintha egy művészi hajlamú fagylaltárus tervezte volna az itteni hegyeket, de a fagyi már kicsit olvadásnak indult volna, sima, lekerekített formák hullámzottak köröskörül. Aztán újabb szerpentin, és már látszanak is a jellegzetes, kétszáz méter magas, szikár, függőleges sziklák, a víz fölött emelkedő szoros bejárata. Olyan ez a kő, mintha egyszer csak kettéhasadt volna, de aztán a két darab mégsem igazán akarna eltávolodni egymástól, középen a kecses kis híd összetartja őket. És láss csudát, a parkolóban, ahol állunk, több nittsor is fut a függőleges falakon, megérkeztünk a híres El Chorro-ba. Aznapra már kinéztünk egy szép kis hat kötélhosszas utat, úgyhogy csak távolról csodáltuk meg a szikla közepén futó kis betonjárdát, szemünket meregetve kerestünk drótokat (persze nem láttunk egyet sem), és sietősen tovább álltunk.

Próbáltam előzetesen információkat szerezni a Caminito-ról, hogy milyen állapotban van, de az interneten csak régi cikkeket találtam, hogy döntés született a felújításáról, de a felújításnak a helyszínen nem látszott nyoma. Egy-két weboldalon vezetett túrát hirdettek, a kalauzok pedig több út beszállásaként is a Caminito-t jelölték meg, ez bizakodásra adott okot. Egy újabb borús napon aztán úgy döntöttünk, hogy mivel mászni úgysem tudunk, felfedezzük magunknak a környéket. A fenti kép alapján minden probléma nélkül megtaláltuk a beszállást, az úton közelről jól látszottak a megszokottnál vékonyabb, de végig kifeszített drótok, így másnapra beterveztük a túrát. A biztonság kedvéért azért még végigmentünk az innenső falban végigfutó vasúti alagúton, aminek egyes részeiről szédítő kilátás nyílt a szemközti falon futó útra. Az alagút kis nyitott vasúti hídjairól megcsodáltuk a mélyben zöldellő folyót, a szemközti sziklafal függőleges töréseit, amit keresztben kettészel a keskeny betonjárda. Itt fedeztük fel, hogy a Camino tulajdonképpen csak egy párszáz méteres séta, erről az oldalról belátható volt a teljes hossza.

El Chorro vízerőmű-nagyhatalom, a csodaszép kis völgyet állandóan búgó elektromos központ, és keresztül-kasul futó vezetékhálózat csúfítja el. A környéken több víztározó tó is található, a falu alatti tó vizét pedig időnként felszivattyúzzák a falu felett emelkedő hegy tetejére, ahol a hegy három csúcsa között három íves völgyzárógátat húztak, így alakítva ki a felső tavat. A Caminito is a vízerőmű építkezésekhez kellett, ezen szállították a munkások az élelmiszert és az építőanyagot, majd ezen biztosították a csatorna ellenőrzését és tisztítását.

1901-ben született meg az ötlet, hogy a Chorro és a Gaitanejo vízeséseknél a munkások számára egy átjárót alakítsanak ki a két vízesés között. Az ösvény kiépítése négy évig tartott, 1905-re fejeződött be. 1921-ben XIII. Alfonz spanyol király is végigment rajta a Conde del Guadalhorce védőgát felavatásakor, ennek kapcsán kapta az út a jelenleg is ismert nevét. Mivel a gyalogút karbantartása az elmúlt évtizedek során elmaradt, ezért több helyen le is szakadoztak belőle darabok, s így kifejezetten veszélyessé vált az átmenő forgalom számára.
Egy méter szélesen (3 láb és 3 hüvelyk) és 100 méter (350 láb) magasan halad a folyó felett. Kapaszkodó szinte a teljes hosszában nincs, a beton járófelület hiányos, több darabja is leszakadt, a megmaradt részeket csupán az eredeti acél csőváz tartja a helyén. Karabinerrel rögzítve a modern acélkábel ugyan óv a lezuhanástól, de még így sem tud nagyobb súlyt megtartani. Az elmúlt évek során többen is lezuhantak az ösvényről, az 1999-ben és 2000-ben történt négy haláleset után a hatóságok lezárták az út mindkét bejáratát. Innentől fogva tilos rajta az áthaladás, ám őrzés hiányában sok kalandvágyó turista még mindig megtalálja az ösvényhez vezető utat és áthalad rajta. Egy kábel fut végig az út mentén, mely kapaszkodásra szolgál az ösvényen végighaladók számára. (Wikipedia)


Május elsején ragyogó napsütésre ébredtünk, így még nagyobb kedvvel vágtunk neki az útnak. Hevederekből és karabinerekből via ferrata szettet eszkábáltunk a beülőkre, mert a repülős méretkorlát miatt ilyesmit nem vittünk magunkkal, beraktuk a kötelet a zsákba, hogy a sétát egy jó kis 30 méteres ereszkedéssel zárhassuk, és nekivágtunk. Az út elejét valóban visszabontották, de a találékony helyiek jóval lejjebb új beszállást alakítottak ki, pedig ott is csak fémváz-maradványok vannak a falon. Fél centis drótot feszítettek föléjük, így a vasakon és a falban levő lépéseken nem túl nagy nehézségek árán el lehetett evickélni egy szélesebb felfutó párkányig, amin már könnyen felmásztunk a „járdára”. Az út itt elég jó állapotú, csak egyetlen betonkocka hiányzott, amíg a hídig értünk, de a sínből épült keret külső szélén szépen végig lehetett sétálni, és az izgalmasabb szakaszoknál centisre cserélték a vékonyka drótot. A két fal közé érve felerősödött a huzat, csak úgy süvített a szél. A híd szép kőkorlátja között vaskos fémcső vezet, ezt lentről nem is látni, de az átkelés teljesen biztonságos rajta, és egyáltalán nem ijesztő.
A túloldalon alagút bejáratába botlottunk, és természetesen elindultunk, hogy felderítsük, merre vezet. Hamar megállapítottuk, hogy a nem túl széles vájat az úttal gyakorlatilag párhuzamosan halad benn a falban, úgyhogy gyorsan vissza is fordultunk, hogy inkább kinn a falon, a szédítő magas gyalogúton folytassuk a sétát.

A Caminito ezen az oldalon követi a fal egyenetlenségeit, esetünkben rögtön egy meredek bevágást, aminek két szemközti falát egy szál járdalappal köti össze, vagy 100 méter magasban. Tériszonyosoknak abszolút nem ajánlott!

Ismét jobb minőségű útszakaszok következtek, csak itt-ott tátongott néhány lyuk a betonon. A falon néhány elképesztő mászóút, nehéz elhinni, hogy itt emberi lény fel tud mászni a sima, függőleges sziklán. Kitettebb, nyílt falszakaszon haladtunk, ámulva az alattunk a mélyben zúgó folyón, a hihetetlen téren, és a szemközti, függőleges repedésben lógó mászópartin, irigykedve, hogy ha mi ilyet tudnánk mászni…

Még egy pár kanyar, és már ki is értünk egy széles völgybe, ahol látszott az út vége. Itt egy nagyobb leszakadt szakaszon kellett átügyeskedni magunkat, és máris az erdőbe érkeztünk. Innen tovább lehetett volna sétálni egy ösvényen, vagy egy másikon leereszkedni a völgybe, de inkább a Caminito-n térünk vissza, így az ellenkező irányban is végigjártuk az utat. A hídon helyi srácok lógatták a lábukat a százméteres mélységbe, beülő nélkül, sörözgetve vigyorogták a sisakos-hevederes turistákat.

A beszállásnál rendes kétpontos ereszkedőstandot találtunk, kibontottuk hát a kötelet, és lecsúsztunk. A hosszú ereszkedés méltó befejezése a túrának, de a beszálló úton is simán le lehetett volna mászni. Mindent összevetve a Misztikus Út könnyebb sétának bizonyult, de nem is a sportértéke miatt akartuk bejárni, hanem a fantasztikus élmény miatt, ami dél-Spanyolországban mindenkit vár, amiért bizony érdemes átutazni Európát.

Illetve: a Caminito Del Rey nagyon veszélyes, félelmetes, nem utolsósorban pedig le van zárva!

Comments