Tovább az Isztriára




Horvátország, Isztria (Ucka NP, Opatija, Pazin, Rovinj, Cicerija) 2010.05.22-26.

Szerencsés egy ország - mondják még azok is, akik kizárólag egy jó kis tengeri fürdőzésre, búvárkodásra, vagy óvárosi csavargásra érkeznek.
 Ha viszont elég szerencsés vagy, hogy egy kellemes Ika-i apartmanban tölts el öt napot, és ráadásul a vendéglátód hegyvidék- és karszt-őrült, egyéb meglepetésekben is részed lehet. Óriások játszóterének tűnő, hatalmas, beszakadt völgyet, kellemes kis vízesést, tördelt, meredek szirtről tengeri kilátást, barlangba ömlő patakot, kiálló sziklákkal és mély beszakadásokkal szabdalt hegytetőt találhatsz. És még valamit: a virágillatú teraszon az érkezés után alig öt perccel megáll az idő, és nem siet tovább. Megszűnik a stressz, a hajszoltság. Hogy a nyáritól merőben eltérő, friss levegő teszi-e, vagy a kék vízre, a buján zöldellő hegyhátakra nyíló kilátás teszi-e, nem tudom. Próbáljátok ki. Tovább az Isztriára  Képek: Horvátország




Már a szombati érkezéskor, mikor a tengert még nem is láttuk, csak éppen a hegyeken hajtottunk át Opatija felé, már akkor érezni lehetett, hogy ez valami egészen más lesz, mint a korábbi horvát útjaim. Tiszta volt a levegő, a hegyek pedig valami egészen elképesztő smaragdzöldben tündököltek, ahogy eddig még nem láthattam őket. Tulajdonképpen akárhol le lehetett volna parkolni az autópálya mentén, és elindulni bárhol az erdőben, biztos vagyok benne, hogy fantasztikus túra lett volna. De persze mi már alig vártuk, hogy megpillantsuk végre a tengert, és megkeressük az apartmant. A tengerparti úton szokás szerint már csak lassan lehetett haladni, így Ika faluban könnyedén megtaláltuk a hegyoldalra vezető utat, ami tulajdonképpen szorosan a házak között vezető, szűk szerpentin volt, amin persze azonnal szembe jött egy másik autó. A 30 fokos emelkedőn kissé zavarba jöttem, de viszonylag gyorsan megoldottuk a helyzetet. A házat gyorsan megtaláltuk, örömmel konstatáltuk, hogy bőven van elég hálószoba, és sarkig tártuk az ablakokat. Alig vártuk, hogy végre lesétálhassunk a tengerhez, mégis megpihentünk egy pillanatra a teraszon, amit buja, édes illatot lehelő növényzet borított árnyékba. A nap, és a társaság összegyűlésének örömére a tengerparti sétányon egészen Opatijáig sétáltunk, megnéztük a hatalmas, múlt-múlt századi villákat, szállodákat, a szépséges angolparkot, és visszaindultunk. Kellett az erő a másnapi hegyi túrához.


2. nap Ucka Nemzeti Park, Vojak-csúcs, Vela Draga


Icici faluból hosszú szerpentinút vezet fel a hegyre, amely 1400 méteres magasságával egyedüliként uralja a tengerpartot, és védettséget biztosít a Kvarner-öböl mentén lánc-szerűen végighúzódó településeknek. Ezt a falvacskák úgy hálálják meg, hogy cserébe meseszép növényzetet növesztenek. Égig érő ciprusok, hatalmas, húsos levelű bokrok és fák vetnek árnyékot a szerényen meghúzódó házakra.

Poklon a kirándulóutak központja a térségben, innen érdemes kezdeni a túrákat. Mintegy 900 méter magasan fekszik, tehát bárhová is indulsz, innen már nem kell sok szintet megmásznod. Mi persze a legmagasabb csúcsra, a Vojak-ra készültünk. Zöldellő erőben keltünk útra, amiben határozottan, egyenletesen emelkedett az ösvény. Rögtön egy mély víznyelőbe futottunk, ami izgalmasan tátongott az út mentén. Itt bizony lesz még látnivaló - gondoltuk, de egyelőre csalódnunk kellett, mert ugyan különösen szép, de efféle kunsztok nélküli úton haladtunk a csúcsig. Igen hamar felértünk az óriási radarokkal csúfított hegycsúcsra, ahol egy körbástyáról már igen szép kilátás tárult elénk a félszigetre és a tenger irányába is.

Korán értünk ide: keveselltük még a lábunkban a kilométert, ezért a frissen szerzett (a turisztikai irodákban 45-55 kunáért kapható) térképünk alapján a szintén szép kilátással rendelkező Suhi csúcs felé indultunk. Az Ucka nyugati, meredek, sziklás gerincén ereszkedtünk le egy kellemes hajlatig, ahol az útjelző tábla tövében elköltöttük az ebédünket. Egy hajlat megmászása után tényleg szembe jött a kilátás, nem is akármilyen. A Medveja falutól induló mély szurdokvölgyre, végig a tengerpartra, és a szemközti szigetekre nyílt innen rálátás a kiálló, sziklás szirtekről. Visszatérve az útra erdőbe tértünk, majd egy fagy-járta, fenyves mélyedést találtunk. Egy kiálló szirten egyszer csak elfogyott az út, és hiába kerestük, nem találtuk meg. Ekkor jöttünk rá, hogy még csak most érkeztünk meg a Suhi csúcsára, és csak innen kezdődik a visszafelé út. Azt viszont először meg kellett találni. A rosszul jelzett ösvények azonban tényleg rosszul vannak jelezve, tehát az út, amire ráleltünk, nem az volt, amire számítottunk, de szerencsére jó irányba vezetett: hamarosan megtaláltuk a jelzett utat. Ez először egy meredek oldalon ereszkedett le, majd ligetesebb, tisztásokkal tarkított erdőkben vezetett. Egy helyen elhagyott, régi faházak mellett haladt el, itt majdnem megint rossz irányba tértünk, de aztán sikerült újra meglelni a megfelelő jelet. Az út vége kavicsos, kissé unalmas makadám, ezen értünk vissza a Poklon-hoz.

Innen még autóval hajtottunk tovább, egészen addig, amíg az Uckába vájt 5 km hosszú alagút nyugaton kibújik a hegyből. Az itteni parkolóban hagyva az autót, lehetőség nyílik egy rövid túrát tenni a Vela Draga völgyben. A hely a sziklamászók paradicsoma, mert óriási falak határolják, és oldalában 30-50 méter magas, függőleges mészkőtüskék hívogatják a kihívást keresőket. Tájékoztató táblákkal kirakott, meredek ösvény vezet a völgy aljába, ahol vasúti sínek szelik keresztbe a völgyet. Itt ért bennünket a könnyű nyári zápor, amit az alagútba húzódva vészeltünk át. Rögtön utána pedig kisütött a nap, és felragyogtak újra a kövek. A vadregényes völgy aljában, még mélyebben a töltés alatt patak csillogott, vad, dzsungel-szerű növényzet zöldellt. Nem tudtunk betelni a látvánnyal, akár órákig csak nézegettük volna, ha valaki észre nem veszi, hogy tulajdonképpen nummulitesz lenyomatokon járunk, a mészkő törmelék ugyanis annyira jól láthatóan tartalmazta ennek a csigaszerű élőlénynek, és még sok egyéb féle ősi állatnak a lenyomatát, hogy elképedve kezdtük gyűjtögetni a szép és még szebb épen maradt köveket.

Visszafelé feltöltöttük az összes palackunkat az út egyik kanyarulatában elhelyezkedő Fontana Voda Josipa II. kút ízletes, hideg forrásvizével. A kút maga is egy élmény, eredeti kövekből összeállított, a monarchia idején épült, és 2003-ban helyreállított kis épület, melyben a szoborarc szájából folyik a víz. A víz maga annyira hűvös, hogy a kút tíz méteres körzetében érezhetően hidegebb a levegő. A kezem szinte görcsöt kapott a hidegtől, ahogy a palackot tartottam a vízsugár alá. De nagyon jól esett, ahogy az Iciciben, a tengerparti, kagylókkal sűrűn kirakott kis étteremben elfogyasztott hal- és tintahal-vacsora is, helyi borral leöblítve.






2. nap Lovranska Draga Pazin, Zarecki Krov, Gracisce, Pican

Erre a napra több rövid programot is terveztünk. Elsőként a közeli vízesést, a Lovranska Draga melletti varázslatos patakot és környezetét néztük meg. Ez egy pár száz méteres sétával megközelíthető völgyecske, amely egy medencébe torkollik, ahová több mint tíz méter magasról folyik be a patak vize. Nem túl bő vizű a vízesés, de bájos, zöldellő a környék, a patakban rengetek szalamandra lárvát is találtunk. Érdemes ide kirándulni.



Pazin városa az Isztriai-félsziget mértani közepe táján helyezkedik el, mintegy 50 km-re Ikától. Mi a tengerparti úton mentünk, ami kicsit hosszabb, ám nem kell kifizetni az Ucka-alagút 28 kunás díját. Legnagyobb szenzációja a város közepén fekvő, közel száz méter mély, beszakadt barlang, ami többek között Vernét (Sándor Mátyás), és Dantét (Isteni színjáték – Pokol) is inspirálta. A szakadék szélén álló kastély a 9. században épült, és ma néprajzi múzeum tartózkodik benne, ám hétfői nap lévén, meglátogatni nem tudtuk, csak kívülről néztük meg. A szurdokba viszont lesétáltunk, ahol rövid időre előtűnik, majd ismét a föld alá, a barlangba ömlik a patak vize, hogy csak 50 km-el arrébb, a Lim-csatornában bukkanjon elő újra a felszínre. Sajnos a barlanghoz még csak közel sem lehet menni, és a bőséges aljnövényzettől – fantasztikus páfránydzsungel borította a szakadékot – látni sem láttunk sokat, csak a barlangba zuhanó víz dörgését hallottuk.

Kicsit csalódottan másztunk ki, és elindultunk a városba. Bureket kerestem volna, mert eddig minden horvát utamon ez volt a kedvenc kajám, de a pékségekben csk csóválták a fejüket az eladók, úgyhogy be kellett érnem valami csokis sütivel. A sors tréfája, hogy míg a társaság kávézott, én is megtaláltam a sós-túrós burekemet. Jóllakva már nem csúszott olyan jól, de azért így is jól esett az ismerős íz.

A Zarecki Krov nevű helyet még ennél is nehezebben leltük meg. Mikor már a negyedik kis utcába fordultunk be Zarecje faluban, ahol ennél több utca nem is nagyon nyílt, akkor elveszítettük a türelmünket, és gyalog indultunk a keresésére. Tulajdonképpen Pazin felől érkezve a legelső utca bal kéz felé volt a nyerő, de csak vagy 200 métert lehetett rajta megtenni, utána már amúgy is csak gyalog volt járható. A jelenség megéri a keresgélést: a folyócska egy lapos sziklaplatóról vagy tíz métert zuhan egy medencébe, ahol a plató alatt még egy barlang is húzódik. Üde, frissítő a látvány, és tiszta, áttetsző a víz. Akár fürödhettünk volna benne, ha hozunk fürdőruhát. Ezt sajnos elmulasztottuk, így inkább csak irigykedve bámultuk a pancsoló Gyurit, és a platóról a tóba ugráló helyi fiúkat.

A csapat egyik fele itt úgy döntött, hogy mára elég volt a szárazföldi móka, és visszarobogtak a tengerhez, mi viszont eldöntöttük, hogy az idefelé úton meglátott két helyes, hegytetőn álló városkát fogjuk meglátogatni.

Afféle halott városok ezek, amelyeken azért jól látszik a középkori városszerkezet, az épületek egykori formája. Szűk utcácskák, kőből épült lakóházak mindenfele. Az óvárosi rész mindkettőben csak itt-ott lakott, míg Grascice inkább falusias, Pican inkább romos hatást kelt. De mindkettő nagyon hangulatos, és itt találkoztam először igazi vendéglátó kedvességgel: egy néni, észrevéve, hogy szagolgatom, morzsolgatom a háza előtt álló hatalmas rozmaring bokrot, mosolyogva kínálgatott, csak mozdulatokkal, hogy törjek nyugodtan. Szívesen tettem volna, bár a mi apartmanunk kertjében is áll egy nagy bokor. De mivel főzést nem terveztem, inkább csak visszamosolyogtam rá. Az biztosan megérti.

Grascice amiatt is különleges, hogy egy, a tájból jelentősen kiemelkedő dombon áll, ezért a félsziget szinte egészét be lehet látni a város szélső utcáiról, egyes házak teraszairól. Délre nézve a tengerparti, errefelé már laposabb hegyek között megcsillan a víz, keletre jól látszik az Ucka masszív tömbje, lankásabb és laposabb részek váltják egymást. Akácerdő veszi körül a dombot, illatárban úszott az egész környék. Szintén Grascicében járunk egy szép kis hangulatos templomkertben, amelyet kőfal övez. A kőfalon kívül áll a magas kőtorony, ahol éppen akkor kezdtek harangozni, amikor alatta álltunk. Fél óráig folyamatosan zúgtak a harangok. Az egyik néptelen téren padokon kőedénykék sorakoztak, beléjük ültetett apró kaktuszokkal. Az áruk ki volt írva, és egy tányér hevert mellettük. Na ilyet se látni itthon.


4. nap Rovinj


Erről a napról nem fogok sokat írni, pedig Rovinj az egyik kedvenc városom Horvátországban. De egész egyszerűen nem kell hozzá itiner. Csak oda kell menni, és élvezni a hangulatát.

A város Iká-ból az alagúton át egy óra alatt megközelíthető. Itt aztán nincs más teendő, mint leparkolni egy külső területen (a belváros mindenfele fizetős, de egyszerűen nincsenek távolságok), és besétálni az óvárosba. Ott aztán már hagyhatod magad sodródni, nem kell különösebb cél. Mi most ücsörögtünk kicsit a piacon, és ettünk egy bureket, míg a szelíd sirályok majdhogynem a kezünkből kapkodták ki a morzsákat, majd elindultunk a könnycsepp formájú félsziget felé. Itt teljesen mindegy, hogy merre tér az ember, mert Rovinj óvárosában minden út a Szent Eufémia templom felé vezet, a dombtetőre. A templom teraszáról széles kilátás nyílik az azúrkék tengerre, zöldellő kertek szabdalta fehér kővárosra.
Felmentünk a toronyba is, ami bár 10 kuna fejenként, de teljesen megéri, a 60 méter magas, velencei mintára épült toronyból az egész környék belátható. A torony után mentünk még egy kört a félszigeten, és rácsodálkoztunk az egymásra dőlő házakra, szűk, keskeny lépcsősorokkal szabdalt, nagy, lapos kövekkel kirakott utcácskáira, ahol dong, lüktet, zajlik az élet. Emberek beszélgetnek az ablakokban, leng a száradó ruha, műtermek, műhelyek, éttermek nyitott ajtajából látszik a házakban zajló élet. Él a város.

Mikor elfáradtunk, lesétáltunk a tengerpartra, és elterültünk a köveken, lábunkat a hűvös vízbe lógatva. A köveken amónák, a kis öblökben medúzák lengedeztek, ragyogott a nap. Nem is nagyon akarózott elmozdulni a partról, és rajtunk kívül többen is így voltak ezzel. Heverésztek, beszélgettek, néhányan a hideg, kristálytiszta vízbe is bemerészkedtek. Ezzel a képpel a tarsolyunkban bandukoltunk vissza az autóhoz. Várt minket Icici, és a kagylós étterem, ahol ezúttal cevapcicát választottunk vörösborral. Jó döntésnek bizonyult.


5. nap Cicarija hegység, Brloznik

Körtúrát terveztünk aznapra, amit a térképről néztünk ki, hiszen az összes „híres” látnivalót megnéztük már a környéken. De a domborzat izgalmasnak tetszett a Cicarija hegységben, az útvonalunkat pedig kilátópontok szegélyezték.

Ez a túra is Poklon-ból indul, kicsit tovább kell gyalogolni az aszfalton, majd jobbra térni. Mi a Veprinac felé vezető útvonalat választottuk, és követtük a túristajeleket. Az út előbb kavicsos makadámúton halad, aztán erdei ösvényre tér. Az út mentén ezerféle virágot, köztük gyöngyvirágot és bazsarózsát is találtunk, utóbbit én eddig vadon még sohasem láttam. Az idő aznap kicsit hűvösebb volt, amit nem is bántunk, mert az út nem túl meredeken, de határozottan emelkedett. Egy idő után ritkultak a jelzések, majd egy hármas útkereszteződést elhagyva egy alig járt csapáson vezetett az ösvény. Helyenként csak komoly keresgélések után sikerült kilogikázni, hogy merre is kell tovább indulni.

Ahogy egyre feljebb értünk, egyre jobban beborult. Úgy terveztük, hogy a Brloznik hegyen ebédelünk, mert kilátópontot jelzett rajta a térkép. A hegy oldalában azonban meglepő sziklákba futottunk. A vészjóslóan sötét erdő mélyén kiálló kövek, egy horpadásban mohás, mély lyukak látszottak. Óvatosan közelítettük meg, és mély szakadékokat találtunk közöttük. Az út egyenesen átvezet a karsztmezőn, amit meglepő formájú sziklák, mély nyiladékok szegélyeznek. Innen már csak egy rövid kaptató, és fenn is voltunk a hegytetőn. Sajnos a kilátásról le kellett mondanunk, mert egy gomolygó, tenger felől gyűrűző felhő eltakarta a tengert. Egy-egy pillanatra felemelkedett annyira, hogy látsszon alul az Icici-i tengerpart, de nem sokáig gyönyörködhettünk benne, a felhők egyre sűrűbbek lettek. Nem is volt kedvünk továbbmenni, így ugyanazon az úton tértünk vissza Poklonba, még feltöltöttük a palackjainkat a Fontana Voda Josipa II. forrásvizével, és visszatértünk az apartmanba, hiszen még össze kellett pakolnunk a másnapi indulás előtt.

Azért egy tengerparti sétát még tettünk a környéken, hogy elbúcsúzhassunk. Viszlát Ucka, Cicarija, Rovinj, Pazin, Vela Draga, Lovrandka Draga, Grascice és Pican! Ezután másképp gondolok Horvátországra!

Comments