Utazások mindenfelé



Hol szélesen terül az óceán (Portugália, 2014. július 3-9.)
Az utazást évfordulós meglepetésnek szántam, de persze nem lett belőle meglepetés, mert nem mertem úgy megvenni a repülőjegyet, hogy Atti még nem kért szabadságot. Attól is tartottam, hogy valami hasonló kaliberű meglepit szervez, aztán az egyik program mehet a kútba. Más kételyeim is voltak, nehezen találtam repjegyet, az autóbérlésért meg mindenhol magas kauciót kértek, szállást normális árban csakis közös fürdőszobával és előre fizetéssel találtam. Szóval nehezen akart összejönni, de ha valaki látott már képeket Allgarve tengerpartjáról, megérheti, miért ragaszkodtam ennyire a terveimhez. 
Tovább: Portugal
Video: Portugal
Képek: Portugal







Homokkő-ország 2014.04.19-05.02. (Jordánia)
Előző nyáron beleakadtunk egy izraeli származású mászópárosba a horvátországi Paklenicán. Szó szerint együtt mozogtunk a falon, hiszen ugyanazt az utat másztuk, valahol a Kuk o Skradelin környékén. Így aztán valahányszor együtt ácsorogtunk a pár egyik vagy másik tagjával a standokban, beszélgettünk a mászókalandokról. Ők említették, hogy a kedvenc mászóhelyük a jordániai Wadi Rum sivatag, a maga vörös homokkő szikláival. Megnéztük a képeket, és nem volt menekvés. Karácsonyra már Jordánia útikönyvet kaptam Attitól, ő meg tőlem Wadi Rum kalauzt, nem is volt kérdés, hogy tavasszal indulunk. Tovább:Homokkőország Video: Jordan Képek: Jordan







Hogy milyen a Matterhorn tetején állni? Hát először is, hihetetlen. Meg mámorító. Félelmetes, elképesztő, vakítóan fényes, felfoghatatlan. De olyan gyorsan is történt minden, hogy tényleg, szinte átélni sem volt időm. Ha jól emlékszem, sírtam is kicsikét fenn, meghatottam, csodálkozva, de aztán túl hideg volt egy igazi bőgéshez. Amiről inkább tudnék beszélni, hogy milyen az a tudat, hogy megcsináltuk. Mert napokon át csak erről beszéltünk, ketten egymással, ugyanarról. Hogy megcsináltuk. Büszkén méregetve magunkat, mintha még mindig nem lennénk ebben teljesen biztosak.
De hogy az elején kezdjem, nem én találtam ki, hogy másszuk meg a Matterhornt. Egyik kollégám vetette fel, hogy nekem, mint hegyekre járó embernek, mi a véleményem arról, hogy ő erre a csodás csúcsra fel szeretné menni. Első ránézésre nem volt semmilyen véleményem, ezért az egyetlen Matterhornt járt ismerősömhöz irányítottam. De mivel szeretek a kérdésekre válaszokat adni, magam is utánanéztem kicsit a csúcsra vezető utaknak. Így aztán második ránézésre az a vélemény alakult ki bennem, hogy inkább neki, mármint a hosszútávfutó és rendszeresen sportoló kollégának, mintsem nekem való a megmászása. Így aztán félretettem a topokat, leírásokat. Ám valahogy mégsem hagyott nyugodni a dolog. Újra és újra eszembe jutott. Megnéztem újra a falrajzot, előszedtem a leírásokat. Annak ellenére, hogy egyik sem volt túlzottan biztató, pár hónap múlva már tudtam, hogy meg fogom próbálni. Tovább:  Matterhorn 
Még több kép: Matterhorn  Video: Matterhorn





Kanin-Race, avagy karsztfutás az utolsó felvonóért (Szlovénia) 2012.08.06.
Túra, kb. 12 km, 550 m felfelé, 1700 m lefelé
Megközelítés: Bovec északnyugati csücskéből indul a felvonó

Ez milyen hegy itt felettünk? – kérdezte Attila nem sokkal a letáborozásunk után a helyes kis Soca-parti kempingben. Térkép kellett a beazonosításhoz, hogy kiderítsem, mi is ez a Bovec fölé magasodó tömb, mert bár jártam már a környéken, a széles derekú, tornyos tetejű hegyen még soha. Milyen ismerős a neve. Kanin. De honnan? Akkor menjünk ide holnap. – jelentette ki, és mivel különösebb ellenérvem nem volt, ezzel el is dőlt a másnapi program.
Tovább a Kanin-ra  Video: Kanin-Race






Vöröstorony-hágó (Szlovákia) 2010.09.04.

Ha már megelégeltük a kettesben távolba nézést – ez azért viszonylag ritkán fordul elő – és igényünk támad más emberek társaságára, esetleg arra is, hogy új arcokat lássunk, akkor mi általában nem házibuliba megyünk, moziba, közösségi sporteseményre vagy játékterembe, vidám- esetleg kalandparkba, hanem egy olyan programot választunk, amely mindezek előnyeit egyesíti: elmegyünk Janival túrázni. Most mondhatod, hogy megtanulhatnánk már, hogy ez sose lesz olyan egyszerű, mint amilyennek képzeljük, ám úgy látszik, erre képtelenek vagyunk. De most mondd meg, mi rosszat várhattunk volna egy szeptember eleji könnyű kis tátrai túrától? Tovább a Tátrába Képek: Vöröstorony-hágó havon Video:Vöröstorony-hágó havon









Mangart 2678m (Szlovénia)
2010.08.23-24.

Róla még csak képet sem láttam. A nevét ugyan hallottam már néhányszor, olvastam is felőle blogokban, de nem igazán derült ki sok érdekesség. A szlovéniai túránk előtt aztán megnéztem a térképen, hogy hol van, és úgy tűnt, nem jelent nagy kitérőt. Aztán megtudtam, hogy két vasalt út is vezet rá, egyik a szlovén, másik az olasz oldalról, ez utóbbi pedig, a Via Italiana egy klassz C/D nehézségű ferrata. No ha már itt vagyunk, ne hagyjunk ki egy ilyen lehetőséget!

Tovább a Mangart-ra Képek: Szlovénia








Triglav 2864m (Szlovenia)
2010.08.20-22.

Tudod, mióta vágyom oda? Mióta csak először meghallottam a hegy nevét. Valahogy olyan misztikusan hangzott. Aztán láttam képen a többfejű istenséghez hasonlatos alakját, és egy csöpp kétségem sem maradt, hogy oda kell mennem. Vonzottak a fenséges meredélyek, a smaragdzöld lankák, tavak. Úgy hallottam, „őfelsége” elég szeszélyes, nem mindig, és nem mindenki látogathatja meg. Így erősen szorítottunk, hogy megkapjuk az engedélyt.
 Tovább a Triglav-ra Képek: Szlovénia







Lugauer 2217m, Gesause (Ausztria)
2010.07.17.
Hogy miért pont a Lugauer? Például mert nagyon szép. Északkelet-délnyugat irányú vonulatát nyugatról a Hochtor, keletről a Hochkogel- Kaiserchild tömbjei határolják. Égre törő, meredek falai keskeny penge gerincben végződnek, amelyen végigsétálva, és lenézve a több száz méteres mélységbe tisztán érezheted veszendőségedet. Dupla csúcsai között izgalmas, csak néhány helyen biztosított túra vezet át, ahol bizony minden lépésre ügyelni kell.
Tovább a Lugauer-re  Képek: Lugauer










Admonter Kalbling (Ausztria) 2010.07.04.

Vasárnap pihenőnap - ezt már akkor is így terveztük, amikor még nem is sejtettük, hogy borongósra, csepergősre fordul az idő. Így fogtuk a térképet, és kikerestünk rajta egy pontot, amit autóval is egész jól meg lehet közelíteni. Az Oberst Klinke Hütte a maga 1504 méteres magasságával jó választásnak tűnt, már csak azért is, mert a közelében magasodik a Reichenstein-vonulat több impozáns csúcsa is, elsőként rögtön a Kalbling, kissé távolabb a Sparafeld, a másik irányba pedig a Riffel, mindannyian kétezer méter felett. Megcéloztuk hát a legközelebbit, hogy ha az időjárás engedi, akár tovább is megyünk. Sajnos nem engedte, de ennek ellenére egy pillanatig sem bántuk meg, hogy belevágtunk ebbe a túrába. Meseszép!
Képek: Admonter Kalbling









Weichtalklamm (Ausztria) 2010.05.08.

Mit is tehetne az ember egy esősre jósolt hétvégén, mint régi szenvedélyének hódolva meglátogatja egyik legkedvesebb szurdokát, és túrázik egyet benne? Annál is inkább teszi ezt, mivel előző nap szerencsésen túlélt egy szakadó esőben elkövetett klettersteig-ot, amitől a parafaktornak megfelelő izomlázai keletkeztek. A jó öreg Schneeberg mindig kedvesen fogad, már ha a tegnapihoz képest inkább csak szemerkélő esőt felfoghatjuk előzékenységnek. Mindenesetre a Weichtal-szurdok borongós időben is csodaszép, vadregényes, és izgalmas mély szorosaival, meredek, égbe nyúló falaival, láncaival, patakban lépkedő, óriás kövek alatt átbújva kijutó útjával. Képek: Weichtalklamm










Horvátország, Isztria (Ucka NP, Opatija, Pazin, Rovinj, Cicerija) 2010.05.22-26.

Szerencsés egy ország - mondják még azok is, akik kizárólag egy jó kis tengeri fürdőzésre, búvárkodásra, vagy óvárosi csavargásra érkeznek.
Ha viszont elég szerencsés vagy, hogy egy kellemes Ika-i apartmanban tölts el öt napot, és ráadásul a vendéglátód hegyvidék- és karszt-őrült, egyéb meglepetésekben is részed lehet. Óriások játszóterének tűnő, hatalmas, beszakadt völgyet, kellemes kis vízesést, tördelt, meredek szirtről tengeri kilátást, barlangba ömlő patakot, kiálló sziklákkal és mély beszakadásokkal szabdalt hegytetőt találhatsz. És még valamit: a virágillatú teraszon az érkezés után alig öt perccel megáll az idő, és nem siet tovább. Megszűnik a stressz, a hajszoltság. Hogy a nyáritól merőben eltérő, friss levegő teszi-e, vagy a kék vízre, a buján zöldellő hegyhátakra nyíló kilátás teszi-e, nem tudom. Próbáljátok ki. Tovább az Isztriára  Képek: Horvátország









Gstatterboden (Ennstaler Alpok, Gesause, Austria) 2010.04.17.

A Buchstein egyik sziklájára, a Teflimauer-re szerettünk volna felmászni aznap, hogy végigcsattogtassunk a Teufelsteig-on, de két héttel ezelőtti sikeres mászás után kihagytuk a számításból a beszállás magasságát, és a nemzeti park sajátosságait. Bizony, ezer méter felett néhol méteresnél is vastagabb, vizes, beszakadós hótakaró fogadott bennünket. Bár a sötét felhőket szétzavarta a nap, mire felértünk a menedékházhoz a nyeregbe, a kőhöz vezető út járatlan volt. Így aztán alaposan körülnéztünk fenn, és visszaindultunk a faluba. Nemsoká jövünk újra, és nemcsak a steig miatt.

Képek: Ennstaler









Eisenerz (Hochschwab, Austria) 2010.02.21.
Vannak olyan utazások, amelyek leginkább arra jók, hogy megerősítsenek abban, hogy igen, ez egy olyan hely, ami még igen sok kalandot tartogat. A városka középkori, olaszos hangulatú központja igazi élmény, a Leopoldsteiner See a fölé tornyosuló, félelmetes sziklákkal, az Eisenerzi Alpok nem túl magas, de igazi magashegyi élményt nyújtó késpenge-vonulata, majd kissé távolabb a Hochshwab tornyai csábítóan hívogatóak. És akkor még nem is beszéltem a három kiválóan kiépített, C-D nehézségű, vadonatúj, hosszú vasalt útról, a Kaiser-Franz-Joseph-ről, az Eisenerzer Steig-ról, és a Kaiserchild Steig-ról. Tovább Eisenerzbe Képek: Eisenerz









 

Ötscher (Austria) 2010.01.23.

Ez a hegy nagy kedvencem, mióta a szurdokvölgyek és vízesések ürügyén először látogattam meg. A csúcsáról szép időben messzire látni, déli és keleti oldalát mély, vadregényes hasadék szegélyezi, amibe elképesztő magasról zuhognak be a patakok.
Október után májusban voltam itt. Láttam őszi ragyogásban, tavaszi zsongásban. Biztos voltam benne, hogy hótakaró alatt is gyönyörű lesz. Abban, hogy járható is, csak reménykedhettem. Tovább az Ötscherre Képek: Ötscher


 

 

 

Schneeberg (Ausztria) 2010.01.10.
Én ezt a hegyet már annyiszor, mindenféle irányból körbejártam, hogy nem is értem, hogy fordulhatott elő, hogy még sohasem mentem fel rá. Felmásztam a derekára a Rax irányából a Kienthaler házig a Weichtal szurdokon keresztül, túráztam többször a Höllental völgyből, vagy az északkeletioldalán, a Hohe Wandon, de fel a hegyre nem jutottam. Hazafelé az A2 autópályán néha vágyakozva nézegettem, de mégis kimaradt. Így hát ez lett a következő úticél, és milyen napot is választhattunk volna a megmászására, ha nem ezt a borongós januári vasárnapot, amikor erős mínuszokat, és 40 centi havat jósoltak oda.





 

 

Dolomitok (Olaszország) 2009.10.15-18.

Nagyon rég hívogattak ezek a hegyek. Egész nyáron tervezgettem, hogy hogyan menjek a közelükbe, de valahogy mindig meghiúsultak a terveim. Most aztán nem tétováztam tovább, szorított az idő, hiszen ebben a magasságban hamar megjön a hó. Én pedig szerettem volna kicsit mászni is, ha már ott vagyok. Tovább a Dolomitokba

Az összes kép itt: Dolomitok
 
 

 


 

 

Vöröstorony-hágó (Szlovákia) 2009.10.3-4.

Ezt az utat is tavaly nyáron néztem ki. Akkor a Zamkovszky házban aludtunk, és ezután ballagtunk fel a Téry-hez. Még a kilátó pontig is felmásztunk, ahonnan jól látszott a hágón kígyózó hosszú embersor. Ijesztő volt messziről, mintha függőlegesen másztak volna. Azóta motoszkált az agyamban, hogy ezt sima jelzéssel jelölt, de azért egyirányú utat megmásszam. A képeken látszott, nem lesz hiány izgalmakban.

Tovább a Vöröstorony-hágóba Képek itt: Vöröstorony-hágó

 

 
  
 





Lorenz-hágó (Szoliszkó, Szlovákia, 2314 m) 2009.08.22.
Aznapra esőt mondtak. Előző nap majdnem 30 km-t mentünk, és szintben is jócskán, úgyhogy eszemben sem volt felmenni a hágóra. Úgy egyeztünk meg, a sérültek, fáradtak, netalán lusták aznak csak a Fátyol-vízesésig kísérik a többieket, onnan visszafordulnak. Én is köztük voltam, utóbbi okán. Hogy hogyan jutottunk mégis át a hágón? Tovább a Lorenz-hágóba
Képek itt: Lorenz-hágó
 
 
 


 


 


Tengerszem-csúcs (Risy, Szlovákia, 2532m) 2009.08.16.
Hát megvolt. Miután 2006-ban csúfosan megfutamodtam pont a Risy-ről, sokat gondoltam rá. Igaz, akkor május volt, az olvadó hóba időnként combtőig beszakadtunk, talpunk alatt dübörgött a patak. Most viszont ragyogó napsütésben keltünk útra. Az idulás előtti estét tényleg a Poprádi-tavi menedékházban töltöttük, ahova igen kényelmesen lehet szállást foglalni a neten, és volt is hely, a hatalmas forgalom ellenére is. Az első ember, aki szembejött az úton, Virág volt a nagy pocijával, meg a férje, Tamás, aki éppen megnyerte a Tátra maratont. Már ekkor látszott, hogy nem lesznek kevesen a hegyen. A ház teraszán elköltött magunkkal hozott vacsora és bor után (a maradékra három róka vetette magát pár méterre tőlünk) a közös,  elég kulturált szobába vonultunk, és reggel 8 után vágtunk neki a mintegy 1000 m emelkedőnek. Az Menguszfalvi-völgy első erdei szakaszát könnyen legyűrtük, vagy egy óra alatt elértük a kék úton az útkereszteződést, és rátértünk a piros jelzésre. Nemsoká fenn álltunk a második hídon, azon a szent helyen, ahol anno eldöntöttem, hogy tartsanak gyengének, gyávának vagy bolondnak, én ugyan tovább nem megyek. Most viszont bőven volt tartalék erőm. Nem siettem, tudtam, hogy az egész nap az enyém. A Békás-tavakhoz felérve elámultunk a tájon. Itt a tóparti könnyebb szakasz után húzós sziklás emelkedő jött, egyik helyen láncokkal, ezt különösen élveztem. Némi kínlódás árán elértük a Hunfalvy menedékházat, ami tudtommal a Tátra legmagasabban fekvő menedékháza. Itt vételeztünk újabb vizet, mert a 2 liter bizony az árnyékos és hűvös út ellenére elfogyott. Némi müzliszelettel és kesudióval feltöltekezve indultunk tovább, itt a hajlatokban még lehelte a hideget némi hó, de az útról már leolvadt, ezt örömmel láttam, mert végül mégis a félcipő mellett döntöttem. Egy rövig emelkedő után jött az út számomra legnagyobb durranása, a Hunfalvy-nyereg, ahonnan a szemközti Cseh-Tavi völgybe látni. A látvány elképesztő, lefotózhatatlan, elmesélni is nehéz. Meredek sziklafalak, csúcsok, tavak, hó (a Csehtavi völgyi tavat nem véletlenül hívják Jeges-tónak). Itt megpihentünk kicsit, és nekivágtunk a csúcstámadásnak. Az út innen gyönyörű, mindkét irányba ellátni, kicsit meredek, de a csúcs alatti 50-100 métert leszámítva nem túl nehéz. A szlovákok szeretnek túrázni, ráadásul nemzeti túranap is volt, a hegytetőre alig fértünk fel. Persze ez nem csökkentette a büszkeségemet. Így hát sorbaálltam a keresztnél. Ekkor láttam meg a túloldalon a Tengerszemet, a Halas-tavat és a Halas-tavi (Morskie Oko) menedékházat. Az egy igazi csoda! Legközelebb megnézem közelebbről! Képek itt: Risy





 
Ötscher (Ausztria) 2008.10.26.
Három napos kiruccanásunk utolsó napjára ezt az 1893 méter magas hegyet terveztük, már csak azért is, mert kb 1418 m-ig felmegy a sílift, csak onnan kell mászni. Addigra már jól ki is fáradtunk, úgyhogy reméltük, nem lesz nagyon húzós, no meg fél napunk maradt. Hét ágra sütött a nap, mikor Lackenhof faluba (809 m)értünk. A sílift oda-vissza 10,5 euro, és elég gyorsan fenn van. Az út alkalmanként elég meredek, és igen sziklás, de jól járható, sokan is járják. A mélyebb gödrökben és a magasabban fekvő hajlatokban hó is volt, kicsit hógolyóztunk hát. A hegytető maga hármas osztású, az elsőn van a csúcskereszt. Az északi oldalon kevésbé kopár és meredek, mint ez a déli oldal, emit a Gemeindealpe-ról fotóztam előző nap. Képek itt:Ötscher







 

Tátra (Szlovákia) 2008.08.24.
Az Ótátrafüred (1033 m) - Bilikova menedékház (1284 m)- Zamkovszky menedékház (1475 m) - Téry menedékház (2015 m) útvonalat néztük ki magunknak. A Tar-pataki vízesést követve (leírás a külföldi szurdokok alatt) jutottunk a Zamkovszky menedékházhoz.
Az augusztusban nekünk szokatlan 8 fokos éjszaka után nem is nagyon bántuk a korai ébresztést, indultunk A Téry- menedékházhoz. Az út a Kis- Tarpataki völgyben vezet, jobbról a Lomnici-gerinc, balról a Középső-gerinc magasodik fölé. A Téry-t Öt- tavi menedékháznak is hívják, a körülötte elhelyezkedő tavak miatt. Nagyon érdekes a vidék flórája és faunája is: láttunk egész nagy kecskecsordát, valami kövek között bujkáló rágcsálót, és ötcentis, pazar mohatakarót is. Innen még a kényelmesebbeknek is érdemes tovább mászni kicsit, hogy felülről is lássa ezt a csodát, a tavakkal szabdalt fennsíkot. De innen már a hágó sincs messze, amin át lehet jutni a Nagy- Tarpataki völgybe. Messziről nagyon ijesztően meredeknek néz ki, nem is mertük megpróbálni. Úgy tervezzük, legközelebb a Téry-ben alszunk, onnan nincs nagyon messze. Térkép: Tátra Képek itt: Tátra  A szintkülönbség kicsit csalóka, mert a Bilikova és a Zamkovszky között van egy erős lejtős rész is, egy viszonylag mély völgy. Aki jó erőben van, egy nap alatt is meg tudja tenni az utat, időben belefér.



 

Vihren (Bulgária) 2007.08.22.
Bulgáriában felejtős a sátorozás, de mivel ezt akkor még nem tudtuk, nekünk mégis sikerült. Mivel délután nem tudtunk betelni Melnik falucskával, igen erősen esteledett, mire a hegyek közé értünk. Ez volt az első esténk az országban, fogalmunk sem volt, mire számíthatunk. Úgyhogy jól megörültünk, amikor egy "camping" feliratot láttunk, azonnal be is hajtottunk a körbekerítetlen táborba, ahol az úttörőtáborok mintájára néhány kis faház fogott körbe egy kerek füves teret. A sátorozásért 6, a faházért 12 eurót kértek kettőnknek, ezért a ház mellett döntöttünk. Rosszul. A ház nemcsak úgy nézett ki, mint gyerekkoromban, de kb akkori kiadás is volt, és kb azóta nem takarították. És azóta nem nyúltak hozzá. Kőkorszaki körülmények között fürödtünk, és felvertük a sátrat a placc közepén. Az egyik legszebb sátorozás volt, amit átéltem, igaz, kb 6 fokban, de hatalmas fenyők között, a csillagos ég alatt, és medvék nélkül.
A Pirin Bulgária legmagasabb hegysége, 45-nél is több 2500 m feletti csúcsa van. Egy idős, lepusztult röghegység, amely a jégkorszak hatására vált csipkézetté. Érdekessége, hogy fő gerincét márvány alkotja. Úticélunk a Vihren (2914 m) volt, no nem akartuk megmászni, csak jól körbejárni. Bansko városkából vágtunk neki, amin már erősen látszik nyugat hatása. Hatalmas építkezések, szállodák mindenfele. A menedékház kb 2000 m-en van, innen több túristaút is indul. Mi 9 után, a járt utakat elhagyva a Vihren oldalában kapaszkodtunk fel egy jó darabig, leginkább a négykézlábas kúszás technikáját alkalmazva, hogy jó rálátásunk legyen a Todorka és Vihren között húzódó völgyre. A hegyen olyan málnást találtunk, hogy csak na!
Visszatérve a völgybe dél felé indultunk tovább, amerre fentről a tavakat láttuk. Vagy két óra erős kaptató után egy fantasztikus tavat találtunk, ahol leültünk egy félórát pihenni. Itt már senki sem járt, csend volt. Nemsoká túrázók haladtak el. Beszélgetésünkre egyikük felkapta a fejét: Bulgáriában élő magyar nő volt.:) Délután öt is lehetett, mire visszértünk a menedékházhoz, kimerülve, leégve. De megérte. Úgy hívtuk a völgyet: a hobbitok földje.
Képek itt: Vihren (Bulgária) Térkép: Vihren (Bulgária)